Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Az utcán ismerte fel a tolvajt a nyomozó

Gyanúsítotti kihallgatásán a kamera felvétel által rögzített bűncselekményen felül, további 12 kerékpárlopást ismert be.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2014. október 15-én őrizetbe vette F. Ferenc 41 éves kiskunhalasi lakost.

Kecskemét belvárosában 2014 szeptemberétől egy ismeretlen személy több alkalommal lopott el kerékpárokat.

Az egyik esetben cselekménye közben kamerafelvétel készült róla, amelyet a kecskeméti nyomozók megnéztek, de számukra nem volt ismert az elkövető.

Az egyik nyomozó október 15-én 8 óra 50 perc körüli időben szolgálati feladatai ellátása során társával felismerte Kecskemét belvárosában a felvételeken látott elkövetőt. A rendőrpáros gépkocsijukkal azonnal a férfi után ment. Az ismeretlen személyt igazoltatták és előállították a rendőrkapitányságra.

Gyanúsítotti kihallgatásán a kamera felvétel által rögzített bűncselekményen felül, további 12 kerékpárlopást ismert be F. Ferenc, akit a rendőrök őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2014. október 17-én elrendelt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyosbították az elvált feleségét megölő kalocsai férfi büntetését

Jogerősen tizenhét és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt a… Tovább olvasom