Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Áznak-fáznak a Stádium utca lakói felújított lakásaikban

Kecskemét – Felháborodott lakók tucatja gyűlt össze kedd este a kecskeméti Stádium utca egyik lépcsőházában. A panelprogram keretében felújított lakásaik ugyanis nincsenek befejezve, sőt, kifejezetten rossz állapotba kerültek, a kivitelezők mégis a pénzüket kérnék.
Beázó tető, fűtetlen lakások, kijáró konvektorok, logó vezetékek, hiányzó párkányok – ezt bizony nem egy külvárosi lakatlan épületben, hanem Kecskemét egyik belvárosi lakótelepének, elméletileg most felújított lakásaiban tapasztalhattuk keddi esti látogatásunk alkalmával. A Stádium utca három lakótömbjében a lakástulajdonosok szerint a kivitelezők pocsék munkát végeztek, most mégis a fizetniük kellene nekik.

A delmagyar.hu stábja is meghívást kapott a kedd esti rendkívüli lakógyűlésre, és bizony gyorsan teltek a papírlapok a panaszok vízfolyásszerű sorolása közben. A legsúlyosabb probléma a Stádium utca 1. szám alatt alakult ki, ahol az összes 4. emeleti lakás beázik, de van olyan is köztük, ahol fűtés sincs, miután a kivitelező cég nem kötette vissza. A lakók itt teljesen el voltak keseredve, mint mondták, rémálmaikban nem gondolták, hogy a várva-várt panelprogram munkálatai közben rosszabb állapotba kerül lakásuk, mint volt korábban. Egybehangzóan állították, hogy eddig nem ázott be a lakásuk, és a tél közeledtével teljesen kilátástalannak tűnik a helyzetük. Egy hölgy elpanaszolta, hogy eső esetén az egyik szobában szó szerint beömlik a víz a nappalijába, egy másikban pedig a konyhabútor is tönkrement már, lassan pedig a csempék is lehullnak a falakról. Mindezt úgy, hogy ezeket a lakásokat a kivitelezőnek már szeptember 24-én át kellett volna adnia, de a tulajdonosok szerint még sehogy sem állnak a munkával. Ahogy fogalmaztak, ez nem is csoda, mert sokszor alig lézeng munkás a lépcsőház környékén, és rendre kicserélődik az egész brigád. Mint megtudtuk, a problémáikat jelezték a cég vezetőinek, de ők mindössze annyit válaszoltak, hogy hőszigetelésre, nem pedig beázásra szerződtek. De volt olyan példa is, hogy miután a munkásoknak megmutatták a beázások helyét, azok elkezdtek tanakodni, milyen fajta olajfestékkel mázolják át a víztől barnálló falfelületeket.

Így néznek ki a kecskeméti Stádium utca lakásai a panelprogram végeztével - Képgaléria

Hoffer Zoltán, az érintett lakótömbök közös képviselője a delmagyar.hu-nak elmondta, hogy a Stádium utcában három lakótömbben összesen 168 családot érint a probléma, kinél kisebb, kinél nagyobb mértékben. A lakók fel vannak háborodva a kivitelező munkája, illetve stílusa miatt. A munka sehol nincs becsületesen elvégezve, és például a Stádium utca 5-8. szám alatti lakásokat már szeptember 10-én át kellett volna adnia a munkára szerződött vállalatnak. Abban minden érintett egyet ért, hogy amíg nincsenek rendesen befejezve az épületek, egy fillért se utalnak a kivitelező cégeknek, és miután a műszaki ellenőre folyamatosan vezette a hibanaplót, várhatóan hamarosan ügyvédhez is fordulnak.

Olvasóink írták

  • 9. joy 2010. október 28. 08:12
    „Ilyenkor miért nem írják le a kivitelező cég és a vezető nevét, hogy mások ne járjanak rosszul???

    Ha egy nyikhaj celeb szellent egyet, fotókkal-videókkal jelenik meg neve és cikk róla.

    Ha egy gazember, vagy csak trehány alak többszáz embernek okoz kárt, súlyosan rontja életminőségét, az miért pátyolgatják, védik??????????????????????????????????????????????????
    Ez nem jogalkalmazás, hanem jogfosztás!”
  • 8. kecskeméti2 2010. október 27. 21:52
    „Elképesztő mit meg nem engednek maguknak ezek a cégek.:(”
  • 7. rózsalovag 2010. október 27. 21:23
    „A Kecskemét, Gőzhajó u. 1-4. sz társasház homlokzatszigetelését ugyanaz a kft. végzi, mint a Stádium u. 1-8. sz házakét. Az ott élő tulajdonosok is tudnának mesélni!
    Műszaki átadás határideje 2010.szept. 20-a lett volna!!!Ha-ha-ha!!!
    Előfordul szakszerűtlen, nemtörődöm, rossz minőségű munka, esetenként építés helyett rombolás.
    Eldarabolt redőnyök, beszigetelt nyílászárók, működésben gátolt vízvetők, rosszul felhelyezett párkányok, szellőzőrácsok, udvariatlan hangnem.
    Szemét, piszok- hulladéktároló konténer nincs.
    Az Állam és az Önkormányzat a beruházást 2/3 részben finanszírozza a befolyt adókból. Miért nem ellenőrzik a munkát a kivitelezés alatt?
    Munkavédelmi Felügyelőség?”
  • 6. SP 2010. október 27. 18:27
    „"""..........a problémáikat jelezték a cég vezetőinek, de ők mindössze annyit válaszoltak, hogy hőszigetelésre, nem pedig beázásra szerződtek."""
    A tetőt alkalmassá kellett volna tenni a munka idejére a munkások le föl járkálásra. Sajnos a közös képviseletek sem, a kivitelező sem figyel a dologra.
    A mi umbulda képviseletünk 2006 januárban üveggé fagyott pár milliméteres bitumenes lemez borítású tetőszigetelésünkre ráengedte a Network hálózatépítőit, akik kábeleket feszítettek ki a szellőző kémények között. Tavaszi olvadáskor sza...rá áztunk a mikrorepedésekkel tökre tett tető miatt.
    1 millát buktunk, a közös képviselet még hasznot is húzott a dologból. Legalább 300 ezerrel túlszámláztak szerintem a reális árnál.”
  • 5. Titanilla 2010. október 27. 17:43
    „Egyébként lehet ezt is olyan cég csinálta, aki úgy nyerte el a munkát, hogy lerakta a zsozsót. Sajnos az abaj, hiába perelnek, attól még beáznak, jön a tél. Óriási baj, hogy egyáltalán ebben az országban büntetlenül meg lehet ezt tenni.! Fejétől bűzlik a hal.”
  • 4. henriette.m 2010. október 27. 16:28
    „De Hiltont akarnak épittetni Kecskemétre, mert az fontos. Inkább a lakásokat tegyék lakhatóvá, arra legyen gondjuk!”
  • 3. geza 2010. október 27. 15:59
    „Ki lehetett volna írni az építőcég nevét...”
  • 2. KamuNeni 2010. október 27. 15:26
    „Nem kell kifizietni es kesz. El kell menni a boirosagra es egy pert benyujtani ellenuk hogy amig nincs befejezve fizetes sincs.
    Se penz se poszto mint mondjak!!Vagy forditva ebben az esetben?”
  • 1. kecskeméti2 2010. október 26. 22:01
    „Rohadjon meg az ilyen építőcég. Egyébként nagyi a nyíri úton lakik, ott is vannak hasonló dolgok, elnézhetnétek majd arra is!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KTE teljes védelme kidőlt a szerdai kupameccsre

A kecskemétiek öt védőjüket is nélkülözni kényszerülnek Tiszakanyáron, így kellene kiharcolniuk a legjobb 16 közé kerülést. Tovább olvasom