Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza -2°C | 8°C Még több cikk.

Bahget Iskander szír származású fotóművész képei kiállításon

A tárlaton látható több mint hetven, főként fekete-fehér szociofotón a magyar tanyavilág és az arab világ tűnik fel, míg portréin a magyar irodalom és képzőművészet jeles képviselőit örökítette meg.
Bahget Iskander szír származású fotóművésznek az arab világgal és a magyar tanyavilággal kapcsolatos képeit, valamint portréit mutatja be az a kiállítás, amely Egy marék világ címmel péntektől látható az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) Budapesten.

Bahget Iskander Kecskemét-Hetényházán él. A tárlaton látható több mint hetven, főként fekete-fehér szociofotón a magyar tanyavilág és az arab világ tűnik fel, míg portréin a magyar irodalom és képzőművészet jeles képviselőit örökítette meg - mondta el a fotóművész az MTI-nek.

A képeken a szíriai Adonis, a többször is irodalmi Nobel-díjra jelölt költő, a magyarok közül mások mellett Faludy György, Buda Ferenc, Kányádi Sándor, Illyés Gyula, Gion Nándor, valamint Diószegi Balázs tűnik fel. Mint elmondta, Egyiptomtól Algérián át Szíriában, valamint a Perzsa-öböl menti országokban fotózott.

"Olyan felvételeket válogattam ki a kiállításra, amelyeken láthatják a nézők, hogy a vidámság vagy a fájdalom mindenhol egyforma" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy fontos volt számára megmutatni a kultúrák közötti kapcsolatot, párbeszédet.

Felidézte: tíz éve ezelőtt indította útjára a Magyarország arab szemmel című vándorkiállítást, amelyet többek között Kairóban és Damaszkuszban mutattak be.

Bahget Iskander hangsúlyozta: a kiállítás-sorozattal az volt célja, hogy a 300 milliós arab világ megismerje és megszeresse Magyarországot. Emlékeztetett arra is, hogy pár évvel ezelőtt volt látható Kecskeméten az Egyiptom magyar szemmel című tárlata, amelyet az egyiptomi nagykövet nyitott meg.

Kitért arra is, hogy állami ösztöndíjasként jött Magyarországra, 1976-ban mérnöki-tanári diplomát szerzett, majd 1978-ban kapta meg a magyar állampolgárságot, fotózással 1968 óta foglalkozik.

Az évek során jó barátságba került mások mellett Buda Ferenccel és Pintér Lajossal, az ő ismeretségük révén jutott a magyar irodalom nagyjainak közelébe.

"Nagyon büszke vagyok arra, hogy például Illyés Gyulával kezet fogtam az egyik kiállításomon" - jegyezte meg .

Mint elmondta, gyakori vendége volt írótáboroknak és résztvevője volt a Nagybaracskai Szociofotós Alkotótábornak.

Bahget Iskander 1943-ban született El-Barazinban. Alkotásai több gyűjteményben és múzeumban megtalálhatóak. Többek között Romániában, Szerbiában, a kecskeméti Fotográfiai Múzeumban, Egyiptom nemzeti múzeumában, Szíriában, valamint Ománban.

Az OSZK-ban látható tárlat április 4-ig tart nyitva.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vörösmarty-bemutató Kecskeméten

A Katona József Színházban pénteken mutatják be a romantikus költő Csongor és Tünde című színművét… Tovább olvasom