Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Bezárták a Főszékesegyházat

Kedden ideiglenesen bezárták a kalocsai Főszékesegyházat. Erre a lépésre a felújítási munkálatok során fellépő nehézségek miatt volt szükség.
– Amíg a kupolánál levő veszélyforrást a kívánt mértékben nem tudjuk elhárítani, minden, korábban a Főszékesegyházba meghirdetett programot töröltünk, illetve más helyszínre telepítettünk - tájékoztatta kalohirek.hu-t dr. Mészáros István, aki azt is elmondta, hogy a hétvégi, Szent István Napokhoz kapcsolódó programok hogyan alakulnak:
– 2011. augusztus 19-én 17.30-kor a koszorúzás nem Katona István sírjánál, hanem Katona István házánál lesz, az annak falán elhelyezett emléktáblánál. Ez időre a forgalmat rendőri irányítással elterelik. Ugyanezen a napon 18.00 órára a Szent István (egykori jezsuita) templomba meghirdetett érseki szentmise érintetlenül marad, a program szerint megtartjuk. A 19.00 órára hirdetett orgonakoncert a Főszékesegyházban ellenben elmarad. 2011. augusztus 20-án a Kalocsai Főszékesegyházba hirdetett 10.00 órás érseki szentmisét a Szent István (egykori jezsuita) templomban mutatja be Érsek úr, a szentmisét követően a koszorúzást a Szentháromság téren 11.15 órás kezdettel megtartjuk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerdán még nincs veszélyben a melegrekord

Szerdán már egészen biztosan nem dől meg az augusztus 17-i melegrekord, amit még 1946-ban mértek… Tovább olvasom