Delmagyar.hu - 2012.04.26. 05:56
Egy, a Halasmédia szerkesztőségét megkereső édesapa elmondta, hogy sötétedés után, valamint hétvégén tinédzser fiatalok bulizóhelynek használják a játszóteret, sőt az sem ritka, hogy hajléktalanok szállják meg a területet, alvóhelyet keresve. Erről árulkodnak a helyszínen lévő kabátok, cipők és az emberi ürülék is.
A körzet önkormányzati képviselője, Jerémiás Béláné a Halasmédiának elmondta, a parkot a Városgazda Zrt. rendszeresen karbantartja (ezzel a lakók is egyetértenek), a füvet is lenyírják meghatározott időközönként. A politikus elmondta, a felügyeletre a Városi Rendészet munkatársai lennének legalkalmasabbak, ám jelenleg összesen két ember járja Kiskunhalast, így értelem szerűen nem tudnak mindenhová eljutni.
Jerémiásné arra kéri az Erzsébet királyné téren élőket, hogy lehetőségük szerint szervezzenek Ők is figyelőszolgálatokat, s ha randalírozókat látnak, azonnal értesítsék a rendőrséget.