Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Busz és mentő ütközött össze Kecskemét belvárosában

Kecskemét - Súlyos baleset történt Kecskemét belvárosában, ahol egy busz és egy mentőautó rohant egymásba egy kereszteződésben. Többen sérültek.
Fél kettőkor kaptuk a hírt, hogy Kecskemét belvárosában: a Petőfi Sándor utca és a Mária körút kereszteződésénél (a Katona József Gimnázim előtt) egy busz és egy mentőautó rohant egymásba. - A balesetben nyolcan könnyebben sérültek, ők a buszon utaztak, míg egy utasa a busznak, illetve a mentősök közül ketten (a sofőr és a mentőstiszt) súlyos, életveszélyes sérüléseket szereztek - tájékoztatta a delmagyar.hu-t Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferense. A súlyos tömegszerencsétlenséget eredményező balesetet, a körülményeket, szakértő bevonásával vizsgálja a Kecskeméti Rendőrkapitányság.

Tömegszerencsétlenség Kecskemét belvárosában - KÉPGALÉRIA

A mentőautó megkülönböztetőjelzéssel (hang és fényjelzéssel) egy Mária körúti esethez igyekezett, ekkor ment át a piros lámpán. A kereszteződésben a felezővonal mentén találkozott a két jármű. Helyszíni tudósítónk arról számolt be, hogy az ütközés következtében a mentő több tíz métert csúszott a Petőfi Sándor utcán, a busz pedig egy villanyoszlopnak csapódott, kidöntötte a jelzőlámpát tartó oszlopot.

A forgalom szünetel az említett útszakaszon.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. Gery83 2011. augusztus 27. 16:54
    „http://www.youtube.com/watch?v=tMuSVAAQDSM&feature=player_embedded
    Mindent elmond a kisfilm...”
  • 34. lajosbácsi 2011. augusztus 23. 22:52
    „17. dagobert07

    "Talán igazad van, de azt ne felejtsük el, hogy az iskolák nyitva vannak, mindenkinek van választása."

    Ez a mentősöknek nem választás!!!! EZ HIVATÁSTUDAT!!!! amikor potom pénzért is vállalják, hogy emberéleteket mentenek, mert erre esküdtek fel. ez a HIVATÁSUK!
    érted a különbséget?
    ők nem húszéves kis kölkök, akik az iskolából kikerülve elmennek vámosnak, mert onnan majd jó sok pénzt lenyúlnak, és meggazdagszanak 35éves korukra, amikorra majd szépen nyugdíjba mehetnek... nem nem!
    ők azok, akik sajnos meg sem érik a nyugdíjas kort, mert vagy a sok stressz miatt szívelégtelenségben elhunynak, vagy szívrohammal, vagy stroke-kal küzdenek, vagy a sok beteg cipeléstől - ezt értsd úgy, hogy 150kilós embert hordágyon lépcsőn lecipelni az ötödikről!!!!! - tehát a sok beteg cipeléstől gerincsérvvel egy életre mozgásban korlátozottak lesznek.. még mielőtt megérnék a tisztes nyugdíjkort.
    Ők azok, akiknek az árvái NEM kapnak beiskolázási segélyt - lásd a minap a hírekben, rendőr-, tűzoltó árvák-!
    Ők azok, akiknek havi hatezer forintos ebédjeggyel szúrják ki a szemüket! -ami évekig 4000ft volt-
    Ők azok, akiknek a bére nyolc éve nem emelkedett!
    Ők azok, akik nem bohóc-sztrájkolhatnak!
    Ők azok, akik naponta önzetlenül, hivatástudatból mentenek emberéleteket
    ŐK azok, akiket a legkevésbé becsül meg a rendszer, bárki is legyen kormányon!
    Ők azok, akiknek az egyenruhája tiszteletet parancsol - míg a rendőröktől inkább tartanak az emberek-

    BECSÜLJÜK MEG A MENTŐSÖKET EMBEREK!”
  • 33. klj_54 2011. augusztus 22. 12:27
    „32. takzsu85 2011.08.22. 09:26
    Elolvastam többször is de nem értem az indulataidat!
    Én igyexem félretolni az érzelmeimet.
    Saját szavaiddal lehetne vissza feleselni, de értelmetlennek tartanám a felesleges szópárbajt!
    Amiben egyet értünk (vélelmezem):
    Minden közlekedőnek "illene" felelősen közlekedni közútjainkon, minden járművel!”
  • 32. takzsu85 2011. augusztus 22. 09:26
    „Kedves klj_54!

    Talán olvasd újra a soarim,mert senkit nem nézek gyűlölettel! Csak annyit mondtam és kívántam, ami szerinted meg a hozzád hasonlók szerint elvárt lenne a mentőktől a közlekedésben...
    Akkor most ki is kíván rosszat a másiknak tulajdonképpen?!”
  • 31. Gery83 2011. augusztus 21. 21:42
    „Tisztelt seawasp .

    Én is mentőautót vezetek, tapasztalatból átlátom az adott szituációt. Buszon ülők nyilatkoztak, hogy hallották a mentőt. Tehát a sofőrnek is kellett volna hallani. Ha meg nem tudom vagy nem látom honnét jön, eleve nem hajtok be a kereszteződésbe. Írtam azt is, hogy talán gyorsan közelítette meg a kereszteződést a tisztelt mentőgépkocsi vezető de te nem tudod mekkora teher /írom ezt a "9-10 vagy akár 20 éve kamiont vezető hozzászólóknak is/ egy vérző gyermekhez vagy akár egy eszméletlen felnőtthöz "vonulni" Lehet rajtad múlik az életük...”
  • 30. klj_54 2011. augusztus 21. 20:53
    „28. takzsu85 2011.08.21. 15:44
    Ha kimoderálnak is leírom!
    Az átkozódásod vissza üt, mert aki másokat gyűlölettel néz az önmagát bünteti!”
  • 29. fxrt65 2011. augusztus 21. 19:20
    „Tisztelt klj_54 és csakegyolvaso!
    klj_54 a képek alapján nem egyértelmű, de szemtanúja voltam a balesetnek és megnyugtatlak a buszba ment bele a mentőautó. A buszsofőr simán hallhatta, a megkülönböztető jelzést, mert én kb 30méterrel mögötte mentem a Rávágy tér felé húzódva és még én is hallottam a szirénát. Nyílvánvaló, hogy az iskola tompítja, az arról érkező hangokat, de ha én meghallottam a busz mögött, akkor neki is kellett hallania, mielőtt behajtott a kereszteződésbe.
    Csakegyolvaso Önnek annyit szeretnék írni, hogy aki nem képes végig koncentrálni a napi több órás vezetéseket, az ne menjen el sofőrnek, mert alkalmatlan rá és balesetveszélyes helyzetet tud azáltal teremteni, hogy lappang a figyelme, mint ahogy ebben az esetben meg is történt.

    Amikor megtörtént a baleset, egyből rohantam oda, hogy megnézzem ki, hogy sérült meg. Mikor láttam, hogy a mentősök súlyos sérülést szenvedtek szaladtam vissza az autóba a telefonomért, de mire visszaértem már más hívta a mentőket. Azt nem tudom, hogy a buszsofőr a buszon tartózkodó embereket megkérdezte-e, hogy milyen sérülést szenvedtek, de a buszt nem hagyta el egy pillanatra sem, nem hogy odaszaladt volna a mentősökhöz megnézni, hogy élnek-e egyáltalán. Elhiszem, hogy lesokkolta a baleset, de azért nem hiszem, hogy nem érdekelte egy cseppet sem, hogy mi történt a mentősökkel. Ez valamit elárul a személyiségéről... (20 percet voltam ott körülbelül)”
  • 28. takzsu85 2011. augusztus 21. 15:44
    „Kívánom a mentőt támadó hozzászólóknak, hogy ha úgy hozza a sors, hozzájuk vagy rokonukhoz tartó mentő minden kereszteződésben szépen lelassítson és meggyőződjön arról, hogy megkapta-e az elsőbbséget. Aztán akkor majd meg lehet nézni és le lehet mérni, hogy mennyi idő alatt ér oda a segítség. És ha esetleg az időn fog múlni bármi is, majd lehet megint szapulni őket egy cikkben (lsd. jó pár hete a blikk-es cikk kapcsán).
    VAGY:
    Kívánom azt, hogy ne lassítson egy kereszteződésben sem, mint mondjuk most, de akkor ha sürgős esethez tart majd az autó, és ugyanilyen baleset történik, senki ne lepődjön meg, ha nem ér oda a mentő, és másikat kell küldeni. Bár akkor is legalább lesz alkalom újra falhoz állítani őket...
    Egyszerűen szánalom, hogy mindenki leragad a KRESZ dolognál, annál, hogy hibást keressenek egy balesetnél. Szerintem mindjárt lőjük fejbe a mentőket, mert időben oda akartak érni egy beteghez (akiről nem esik szó a cikkben, hogy mi lett vele egyébként), rendesen időre végezni akarta a munkáját azért a "hatalmas" "megbecsülésért" mind anyagilag, mind morálisan. Ők sem saját jókedvükért száguldoznak abban az autóban, és szerintem nincs még egy olyan munka (talán még a tűzoltók), ahol önmagukat veszélyeztetve kell a munkájukat végezni...”
  • 27. seawasp 2011. augusztus 21. 14:39
    „26. Gery83 2011.08.21. 13:25

    Ezt nem kell ,,turbózni", mert a KRESZ előírja a megkülönböztető jelzést használó gépjármű jogait, és lehetőségeit! Ezen belül lehet csak eszelni! Szakmai tudással, a mentőt vezető a hibás! :-(
    Nincs sürgősségi, és egyéb fokozatok! :-D”
  • 26. Gery83 2011. augusztus 21. 13:25
    „Elnézést, többen is írták, hogy nem mindig hallani, hogy honnét érkezik... Hát akkor épp azért nem hajtok be a kereszteződésbe mert akár ott is felbukkanhat.
    Sajnálatos baleset, tény, hogy a mentő lassabban kellett volna, hogy áthaladjon de az a busz akkor is behajtott volna, mert nem figyelt... Hozzáteszem nem tudjuk, mihez ment a mentő, mert a vehemenciájukat jócskán befolyásolja az adott eset. Nem mindegy, hogy kezét tört férfihez vagy épp eszméletlen kiskorúhoz megy...
    Jobbulást és kitartást minden sérültnek:(”
  • 25. seawasp 2011. augusztus 21. 12:39
    „Kedves 22. Mentőtiszt 2011.08.21. 11:13!

    Mint mindkét járgányt vezetve, nem látom igaznak - sajnálattal írom le! - a következő részmondatát! : ,, ... észre kellett volna vennie a mentőt és illett volna teret engedni."
    Ugyanis, a gépjárművezetők sok esetben nem tudják a megkülönböztető jelzés érkezésének az irányát meghatározni!
    Ezt akadályozhatja a kocsi rádió - ahol nem háttér zeneként csicsereg a kocsirádió! -, és a forgalom zaja, ill. a zárt kocsiablakok, mind hatással vannak az észlelésre!

    Ezért, kötelessége a megkülönböztető jármű vezetőjének a sokszoros óvatosság, hiszen csak Ő tudja egyedül a járműjének a haladási irányát. A forgalom többi résztvevői csak utólagos következményeket tudhatnak meg!”
  • 24. seawasp 2011. augusztus 21. 12:19
    „Olvasgatva...! :-D

    Mint volt buszvezető - helyi járat(9 év)- , és volt tűzoltó-kocsivezető állítom, a mentőkocsi vezetője akkor jogosult a kereszteződésbe a behajtásra, ha arról meggyőződött, hogy senkit nem zavar a tilos jelzésbe való behajtása!
    Ezt elmulasztotta, és ilyen vehemenciával a sorompó nélküli vasúti átjárót is ,, ninózva" átroboghatja?

    Ez a legnagyobb bűne, és ehhez nem mentség a megkülönböztető jelzés használata! Ezt a szakértők is elutasítják!

    Pl. a tűzoltók rohamkocsija sem azért ér oda eset után a káresethez, mert alacsonyan szálldogál, hanem az átlag sebessége legjobb, az adott úton haladókhoz képest! Ez arra is kötelezi pl. a rohamkocsi vezetőjét, hogy akkor van elsőbbsége, ha azt meg is adják neki! Különben, várhat a sorára!”
  • 23. klj_54 2011. augusztus 21. 11:29
    „34 év nagyjármű vezetése van a hátam mögött.
    Busz 8 év a többi kamion.
    12. klj_54 2011.08.20. 20:18 -kor érzelmek nélkül csak az ismert tényekre hivatkozva írtam észrevételt.
    Most is tartom minden betűjét!
    Tessék elvonatkoztatni az érzelmektől és megmaradni az ismert tényeknél!
    A képek alapján számomra a mentőt vezető ember tévedése ami egyértelmű!
    Nem elítélem csak sajnálom, mert egy pillanatnyi huba végett egész életében erről fog rémálmaiban emlékezni:(”
  • 22. Mentőtiszt 2011. augusztus 21. 11:13
    „Tisztelt Hozzászólók!
    Először is azt kívánom valamennyi sérültnek,hogy mihamarabb maradéktalanul épüljenek fel!
    A mentőautó piros jelzésnél akkor haladhat át, ha meggyőződött annak lehetőségéről és ha a hang és fényjelzés együttes használatával kért elsőbbséget megkapja. Minderről másodpercek alatt, többfelé figyelve, stresszhelyzetben kell döntenie, és meg kell bíznia autóstársaiban- hogy látják,hallják és elengedik. A buszvezetőnek szerintem-és ez a magánvéleményem-lévén, hogy különböző pályaalkalmassági vizsgálatokon tesztelik koncentrációs és egyéb figyelmi készségeit; észre kellett volna vennie a mentőt és illett volna teret engedni. Én is nap,mint nap mentőben ülök, a forgalmas kereszteződésekben történő áthaladás mindig kritikus pontja a közlekedésünknek. Volt is és lesz is ilyen baleset. BALESET! Gépkocsivezető Bajtársam megbízott a buszvezető figyelmében, a busz vezető pedig a közlekedési szabályokban.Baleset volt!Ne törjünk pálcát a fejük felett!Reménykedjünk gyors felépülésükben!”
  • 21. Volános 2011. augusztus 21. 10:32
    „Előző hozzászólásom valamilyen okból fennakadt a moderátorok szűrőjén, pedig semmi olyasmit nem írtam, ami trágár, uszító, esetleg bántó lett volna.
    Sokan okoskodnak, de könnyű így számítógép előtt ülve, holott a legtöbben nem voltak ott a balesetnél. Ahogy én se. Ezért nem is bántok senkit, sem a mentő vezetőjét, sem a buszos kollégát, itt bárki hibázhatott, hisz emberek vagyunk. A közelekedésben pillanatok alatt kell helyesen dönteni, ez nem mindig sikerül. Ilyenkor ez az eredmény.
    Buszos kollégánál előfordulhat, hogy ment a klíma, ne adj Isten a rádió is szólt, ezért nem hallotta, hogy valami jön. Nem beszélve arról, hogy ha hallja is, nem lehet eldönteni elsőre, honnan jön, hiszen egy többsávos úton - mint a tegnapi helyszín is - minden sáv foglalt, és mögötted jön, hogy engeded el? Erre is ad utasítást a KRESZ, de neked ott kell mérlegelni, és jól dönteni, hogy másokat se veszélyeztess, de a mentőt se akadályozd.
    Jobb helyeken a mentőautó nem rongyol be a kereszteződésbe full padlógázon, lelassít emberi tempóra és meggyőződik arról, hogy mindenki tudja, ő ott van, és a neki járó elsőbbséget meg is kapja.
    Másrészt hiába van kék villogóm, szirénám, nem jelenti azt, hogy 200-zal végigsöpörhetek a városon, ettől még nem veszélyeztethetek másokat, és nem utolsó sorban oda is kell érnem a megadott címre épségben. Azért ezt is mérlegelni kell, hogy inkább 1 perccel később érjek oda, minthogy karambolozzak - mint tegnap - és helyettem egy másik mentőt kelljen küldeni a korábbi helyszínre ahová riasztottak, mert így nem 1 perc lesz a késés, hanem 15-20! Igen, sokszor 1 perc is rengeteget számít, de tegnap nem ért oda a mentő, ahová riasztották. Mennyivel jobb így? Semmivel. Sőt!
    Persze a felelősség megállapítása a rendőrség feladata, nem törhetünk pálcát senki fölött sem, hiszen többségünk nem volt jelen a balesetnél, nem tudja hogy is történt. Ugyanakkor azt se felejtse el az, aki egyik, vagy másik szereplőt okolja, és okoskodik hogy kellett volna cselekedni, hogy bármikor kerülhet hasonló helyzetbe! Lehet holnap rólad szólnak a hírek, hogy Te hibáztál, és itt fórumon rólad fognak beszélni, hogyan is kellett volna cselekedned. A közlekedés sosem egyszerű, mindig, minden pillanatban figyelni kell, mert lehet nem Te leszel a hibás egy közlekedési balestben, de más még igen. Belédrohanhatnak, és attól függetlenül, hogy vétlen sofőr vagy, még elszenvedője vagy egy balesetnek. Ne legyen így, de gondolkodjatok el ezen, mielőtt páláct törtök mások felett.
    Mindazonáltal tisztelem és becsülöm a mentősök munkáját, a sérülteknek jobbulást kívánok, reméljük nem lesz ilyen, vagy ehhez hasonló eset, amiről beszélgetni lehet!”
  • 20. correct 2011. augusztus 21. 09:34
    „Csak annyit tennék hozzá, mindenki örüljön hogy vagyunk még akik ezt a munkát végzik.Főleg ilyen silány fizetésért.
    A sziréna nem véd meg semmitől,és senkitől,mint ahogy a kéklámpa sem. Figyelni kell,de az látható ,hogy az évben 2.5 millió kivonulásunkból szerencsére csak elvétve van baleset.Egy biztos,ha a mentőgk. símán csak túrakocsikázást végezne,akkor egy baleset sem lenne. Ide kell a PAV 1 mindenkinek.Nem véletlenül.....
    És minden fórumozónak a figyelmébe,ne feledd ,lehet egyszer érted vagy hozzátartozódért megyünk.

    Ami pedig a lassítást illeti ha hallod vagy látod a mentőt .Ne tedd !!!!!!!!!
    Menj folyamatos tempóban ,kicsit húzódj lejjebb.A hirtelen fékezés és irányváltás csak zavaró tényező!!!!!!”
  • 19. Zeppelin 2011. augusztus 21. 08:47
    „17. dagobert07!
    "Talán igazad van, de azt ne felejtsük el, hogy az iskolák nyitva vannak, mindenkinek van választása."

    Ha nem zavar, BP-en a múltkor arról számolt be a média, hogy 10x-es túljelentkezés van utcaseprői munkakörre, melyre több diplomás is jelentkezett.

    Kemény meló a mentőzés és mindenképp tiszteletet érdemelnek!”
  • 18. lajosbácsi 2011. augusztus 21. 08:13
    „Maradjunk már annyiban , kedves c i k k í r ó, hogy a mentőt vezető ember titulusa NEM sofőr, hanem gépkocsivezető, ők többnyire szakképzett ápolók, akik a mentőtiszteket kísérik. Életet mentenek, ezért legalább a megfelelő megszólítással add már meg nekik a tiszteletet!
    (kb vedd úgy, mintha a délmagyar főszerkesztőjére azt mondanád, hogy titkár)

    KM/X : T Ö K É L E T E S E N I G A Z A D V A N ! ! ! ! !”
  • 17. dagobert07 2011. augusztus 21. 00:23
    „10. Micimacko85 2011.08.20. 20:02

    "Én special autót, motort vezetek, mikor melyiket, de van kamionsofőr is a baráti körömben, azaz Neki pl. még nagyobb járműve van, mint egy helyközi busz, és Ő is azt mondta, hogy a buszos volt a bűnös."

    Te ritka okos vagy <moderálva> A lottószámokat nem tudja az ismerősöd?

    13. KM/X 2011.08.20. 23:02

    Talán igazad van, de azt ne felejtsük el, hogy az iskolák nyitva vannak, mindenkinek van választása.”
  • 16. tekila007 2011. augusztus 21. 00:00
    „A mentősöket bántóknak ajánlom figyelmébe ezt a videót és a felvétel elején hallható beszélgetést. Remélem nincs akadálya, hogy belinkeljem: http://www.youtube.com/watch?v=wDGTnK7gddI&feature=share”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbra is nyeretlen a Honvéd a KTE ellen

A budapesti csapat hiába vezetett, a Kecskemét fordítani tudott és megérdemelt 3-1-es győzelmet aratott.
Tovább olvasom