Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Busz gázolt halálra egy asszonyt Kiskunfélegyházán

A Béke téren egy menetrend szerint közlekedő autóbusz elütött egy gyalogosan közlekedő nőt, aki a helyszínen életét vesztette. Fotókkal.

Július 4-én reggel fél hétkor Kiskunfélegyházán egy menetrend szerint közlekedő autóbusz a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Gorkij utca kereszteződésében lévő gyalogátkelőhelynél elütött egy gyalogost. A 75 éves félegyházi nő a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a rendőrség még vizsgálja.

A busz az E5-ös út felől érkezett, és a zebránál gázolta el az idős asszonyt. A szerző fotói
A busz az E5-ös út felől érkezett, és a zebránál gázolta el az idős asszonyt.
A szerző fotói

Tóth Ferenc a Kiskun Taxi sofőrje a baleset időpontjában érkezett a Bajcsy utca melletti taxiállomásra. A balesetet nem látta, de közvetlenül utána ért a helyszínre. Azt mondja, a mentősök perceken belül ott voltak. Mindent megtettek, legalább fél óráig próbálták újraéleszteni a hölgyet, sajnos eredménytelenül. A rendőrök az utat teljesen lezárták, 8 óra után szabadították csak fel.

- A busz az E5-ös út felől érkezett. Mire odaértem, a buszsofőr már kiszállt, és az utasok sem voltak már fönt a buszon- meséli a gépkocsivezető, akit az eset nagyon megviselt. A nő csomagjában zöldségek voltak, melyek teljesen szétszóródtak az úton, ezért gondolom, hogy a piacról jöhetett -tette hozzá.

Tóth Ferenc taxisofőr a baleset helyszínét mutatja. A helyszínrajz még most is
Tóth Ferenc taxisofőr a baleset helyszínét mutatja

A helyszínt jött megnézni Hevér Éva, akinek a balesetben elhunyt asszony a volt anyósa. Azt mondja, az asszony otthon ágyban fekvő férjét ápolta, eddig ő főzőtt rá. A járókelőktől azt hallotta, hogy valamit elejthetett az úton, mert éppen lehajolt, amikor a busz elütötte. Azt is mondták, hogy az út fel volt locsolva, a nap pedig - mivel még alacsonyan járt -, szembe sütött, és emiatt csillogott az úttest. Talán ez is közrejátszott a balesetben.

Korábban írtuk:

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. július 4-én 6 óra 30 perckor Kiskunfélegyházán, a Béke téren egy menetrend szerint közlekedő autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy gyalogosan közlekedő nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya vizsgálja.

A baleset a Bajcsy-Zsilinszky utcán egy gyalogátkelőhelyen történt
A baleset a Bajcsy-Zsilinszky utcán egy gyalogátkelőhelyen történt

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lóháton a bajai tanyavilág védelmében

A Bajai Rendőrkapitányság körzeti megbízottai a helyi lovas polgárőrökkel, a… Tovább olvasom