Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Cáfolat: nem vizsgálódik az adóhivatal a kecskeméti egyesületeknél

Kecskemét - Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere a delmagyar.hu-nak cáfolta a Népszava azon értesülését, miszerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálatot indított a KSE-nél.
- A mai Népszavában megjelent cikkel kapcsolatosan elsősorban azt kell tudni, hogy a tulajdonosi jogosítványokat a kecskeméti önkormányzat részéről a Közgyűlés Költségvetési és Vagyongazdálkodási Bizottsága gyakorolja, amely rendszeresen foglalkozik a cégek beszámoltatásával, üzleti terveivel - fogalmazott a delmagyar.hu-hoz eljuttatott közleményében Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester. - Ez alapesetben évente két alkalommal történik, de a KSE Kft. tevékenységére a bizottság hatványozottan odafigyel, idén például április 11-én úgy döntött, hogy időszaki beszámolót kér május 31-i fordulóponttal. Idén tehát a mai napig a cég már kétszer számolt be a bizottságnak, mely beszámolókat a bizottság elfogadta. Túl ezen Nagy Péter úr bejelentését követően dr. Zombor Gábor polgármester úr a vitatott kérdések tisztázására független könyvvizsgálói vizsgálatot rendelt el, amely még folyamatban van, a befejezési határidő szeptember 23.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tudomásunk szerint nem vizsgálja az adott időszakot, ez tehát nem felel meg a valóságnak. A sportklubbal kapcsolatosan az bizonyos, hogy a szponzori támogatások beérkezésének időpontja általában bizonytalan, ezért a társaság gyakran küzd likviditási problémákkal, de úgy gondoljuk, hogy ez szinte minden hazai sportegyesületre jellemző probléma. A cég gazdálkodásánál azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy ez nem egy költségvetési szerv, ezért a gazdálkodása is másként zajlik. Kecskemét önkormányzata egyébként azért állt a sportklub mögé többségi tulajdonosként, mert a válságos gazdasági helyzetben a jelentős szponzorok kivonultak, a városvezetés pedig úgy gondolta, hogy nem hagyja veszni sikeres kosárlabda, röplabda és kézilabda csapatait – áll az alpolgármester asszony közleményében.

Korábban írtuk

A Nemzeti Adó-, és Vámhivatal is vizsgálódik a fideszes vezetésű Kecskemét többségi tulajdonában lévő sportklubnál - írja hétfői számában a Népszava.

Január 24. és május 23. között 64 millió forintot fizetett ki a Kecskeméti KSE Sportegyesületeket Működtető Kft. (KSE) a Globe-Ép nevű nyomdaipari cégnek - számolt be a Népszava a birtokába jutott iratok alapján. Valamennyi esetben reklám-marketing szolgáltatás címén számláztak, jóllehet a Globe-Ép tevékenységi körei közt ez nem is szerepel.

Az ügyet, melyet a Népszava szerint a fideszes irányítású város vezetői megpróbálták eltussolni, a KSE felügyelő bizottsági tagja tárta a kecskeméti polgármester elé. Nagy Péter lemondásának benyújtásával kívánt tiltakozni a KSE berkeiben tapasztalt visszásságok miatt.

A KSE - a Népszava birtokába került dokumentumok szerint elképesztő pénzmozgásokat generált az elmúlt fél évben - legalábbis papíron. Csak példaként: a Globál-Épnek január 24, és 31 között két számlára összesen több, mint ötmilliót fizettek ki készpénzben. Márciusban ez az összeg mintegy 30 milliónyi volt. Jellemző, hogy egyetlen napon, 11-én két különböző számlára 15 milliónyit fizettek, ugyancsak készpénzben. Áprilisban átutalással 20 milliót, májusban ismét készpénzben 5,5 milliót. A felügyelő ráadásul egyetlen számlán sem talált teljesítésigazolást, így a kifizetések szabályszerűsége is erősen kétséges. (A június 30-án lemondott Nagy Péter, a hatályos cégnyilvántartás szerint még mindig fb-tag.)

Tovább bonyolítja a képet, hogy míg a számlák szerint megtörtént a 64 milliós kifizetés, a KSE bankszámlaforgalma teljesen más képet mutat. A jelzett időszakban, az első fél év érintett négy hónapja alatt a bankból mindössze 54 millió forintnyi kivét történt.

A Népszavában megjelent cikkel kapcsolatban a delmagyar.hu megkereste a kecskeméti önkormányzat vezetését, ahol későbbre ígértek választ kérdéseinkre.

Olvasóink írták

  • 1. sadap12 2011. szeptember 12. 17:31
    „Már hogy is vizsgálódna, hiszen fideszesek..........”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeptemberi kánikula - veszélyben az évszázados melegrekord

Hétfőn ismét megdőlhet az országos melegrekord. Szeptember 12-én eddig 1905-ben Kecskeméten mérték a legmelegebbet, de ez ma könnyen megdőlhet.
Tovább olvasom