Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Diákok dolgoznak a rendőrkapitányságon

Július elejétől diákok teljesítenek szolgálatot a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon.
A Tourist Police program keretében a fiatalok elsődleges feladata, hogy útbaigazítsák a városba érkező turistákat, de emellett a bűnmegelőzési munkából is kivehetik a részüket. Az egy hónapig tartó akcióban húsz constantinumos diák kapott lehetőséget, hogy betekintést nyerjen a rendőrség mindennapjaiba.

Kiskunfélegyházán már évek óta jól működik a Tourist Police program, melynek keretében középiskolás fiatalok a rendőrséggel együttműködve teljesíthetnek szolgálatot a nyári szünetben Kiskunfélegyházán. Idén a Constantinum Intézményből jelentkeztek 9. osztályos diákok, akik ezen a héten léptek először szolgálatba. A fiatalokat kedden reggel Timafalvi László rendőrkapitány várta, aki kiosztotta az aznapi feladatokat. A diákok második szolgálati napjukon Kenával, a kábítószer-kereső németjuhásszal és gazdájával, Peres Péterrel indultak járőrözni. Első útjuk a szezonálisan működő Tourinform Irodába vezetett, ahol Kállainé Vereb Mária, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Ház igazgatója látta el őket jó tanácsokkal és néhány térképpel, kiadvánnyal, amelyeket a segítségüket kérő turistáknak adhatnak a fiatalok. A Tourist Police program júliusban működik Kiskunfélegyházán. Az egy hónap alatt húsz constantinumos diák veheti ki a részét a szolgálatokból. A 3-4 főből álló csapatok háromnaponta váltják egymást annak érdekében, hogy minden jelentkezőnek lehetősége legyen kipróbálni a rendőrségi munkát.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A polgármester is osztotta a vizet Kalocsán

A kánikulára való tekintettel három helyszínen, mintegy 500 palack ásványvizet osztott szét a… Tovább olvasom