Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Diszkótragédia: súlyos szabályozási hibák

Kalocsa - Bálint József, a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke, Kalocsa címzetes főjegyzője a tragédia részleteinek ismerete nélkül a történtekről nem kívánt nyilatkozni, ám a szórakozóhelyek működését is szabályzó általános rendeletekről tájékoztatást adott - írja a Népszabadság.
Mint mondta, 2009 októberében jelentősen megváltoztak az előírások, azóta a kereskedelmi egységek üzemeltetőinek nem feltétlenül szükséges működési engedélyt kérniük az illetékes jegyzőtől, bizonyos esetekben elegendő csupán bejelentési kötelezettségnek eleget tenni. – Ezzel együtt – hangsúlyozta a szakember – az üzemeltetőkre továbbra is szigorú előírások érvényesek. Ezek közé tartozik egyebek mellett az: gondoskodniuk kell arról, hogy baj esetén a vendégek biztonságosan, gyorsan el tudják hagyni a helyiségeket.

Bálint József közölte: az üzemeltető felelőssége, hogy az előírásokat betartsa, s a szükséges szakhatósági – például tűzoltósági – engedélyeket beszerezze. Ezek meglétét az illetékes jegyzői hatóság ellenőrzi bejelentés nyomán vagy véletlenszerű vizsgálat során.

Bálint József szerint a jelenlegi szabályozás súlyos hibája, hogy míg korábban a szakhatósági engedélyek megléte feltétele volt annak, hogy egy-egy kereskedelmi egység kinyithasson, addig ma már ez nincs így. Most – tette hozzá – elméletileg a működés megkezdésének bejelentése után is kinyithat egy szórakozóhely. Emiatt pedig előfordulhat, hogy csak egy baleset vagy tragédia után derül ki, hogy az üzemeltető nem tett eleget kötelezettségeinek, nem tartott be minden előírást.

Olvasóink írták

  • 2. kispacni 2011. január 17. 12:34
    „Szerinted nem mondták eddig. Én biztos vagyok, hogy igen. A politika így szarik a szakértők véleményére. Sajnos egy tragédia kell mindig, hogy elhiggyék odafönt a figyelmeztetéseket. A kérdés, inkább az, hogy ezután a változások értelmesek, előrevivők, vagy egy egy nagy általános adminisztrációs maszatolás jön, ami tovább ront a helyzeten. Mert erre is találunk példát egyaránt kishazánkban, de a nagyvilágban is.”
  • 1. deszkás 2011. január 17. 11:04
    „T. C. Főjegyző úr! Ez csak most jutott eszébe? Eddig hol a bánatba voltak a "hozzáértő" felelősökkel együtt? A közlekedésbe is ez van akit akarunk büntetünk akit nem akarunk nem büntetünk. Itt naponta halnak meg emberek mégis MAJD talán 2013ban a közlekedésben résztvevőket EGYENLŐEN fogják büntetni. Hogy addig mi lesz kit érdekel.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyűjtsünk könyveket testvéreinknek - videó

Országos könyvgyűjtési mozgalmat indított egy kecskeméti önkormányzati képviselő. Célja a határon túli magyarok olvasási lehetőségeinek javítása. Videóval.
Tovább olvasom