Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Éden Hotel: Alíz a lányokkal is csinálja

Pikánsan kezdődött az édenbeli hetedik hét, ugyanis a vendégek jelmezes bulit tartottak, ahol vetkőzésig, valamint Alíz és Niki smárolásáig fajultak az események.
Egyre inkább kezd kinyílni a kecskeméti versenyző, Örkényi Alíz, akit mindeddig visszafogottságáról ismertünk. A játékban mutatott gyenge kezdés ellenére, Alíz egyre magabiztosabban menetel előre: hazaküldte Reát, Istvánt és Szöszit is. A 22 éves Holtellakónak nincs egyszerű dolga, eddig hat fiúval kellett megosztania az ágyát. Voltak, akik őt dobták, másokat ő küldött haza a 25 milliós játszmából, múlt héten pedig egyik legjobb barátjától, Leventétől kellett búcsút vennie a vörös szépségnek.

Alíz Nikivel csókolózott a medencében.
Alíz Nikivel csókolózott a medencében.

Alíz bánata azonban nem tartott sokáig. A tegnap érkezett új lakók – Toldi és Robi – tiszteletére mindenki jelmezbe bújt az Éden Hotelben. Alíz szexi rendőrlánynak öltözött, és a buli során olyannyira magával ragadta a hangulat, hogy a pultra pattanva, majd a földön fekvő Gábor felett is csábító táncot lejtett.

Miután lekerültek – az amúgy is keveset takaró – jelmezek a lakókról, a buli a medencében folytatódott, ahol Alíz és Niki csókcsatájának lehettünk tanúi.

Olvasóink írták

  • 1. rolee 2011. április 19. 16:49
    „Színvonal ... :D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Példaértékű összefogás a szakoktatás fejlesztéséért

Történelmi pillanat ez a magyar szakoktatás tekintetében - fogalmazott Dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a kecskeméti városházán. Tovább olvasom