Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Éden Hotel: Alíz és Linda a végjátékban!

Mindössze négy játéknapot kell kibírnia Alíznak vagy Lindának, hogy hazavigye a 25 milliós főnyereményt. Az utolsó párválasztó ceremónián nem történt meglepetés: Attila távozott.
Bejutottak a bács-kiskun megyei játékosok az Éden Hotel végjátékába. Alíz Kecskemétről, Linda Bajáról érkezett a játékba, és mindketten esélyesek a fődíj megszerzésére. Alíz a kezdőcsapat tagjaként költözött be, és az egyik legvisszahúzódóbb, legcsendesebb játékost ismerhettük meg a személyében. Horváth Éva, a műsorvezető a legnagyobb túlélő névvel illette a kecskeméti játékost a tegnapi párválasztó ceremónián. – Tiszta anyukám vagyok, én is mindent kétszer megfontolok, mielőtt kimondok valamit, vagy cselekszem. Igyekeztem úgy játszani, hogy senkit ne bántsak meg. Nem szeretek veszekedni, kerülöm a konfliktusokat – mondta el a delmagyar.hu-nak Örkényi Alíz.

Alíz a végjátékba jutott, továbbra is Kristóf a párja.
Alíz a végjátékba jutott, továbbra is Kristóf a párja.

Linda jóval később, csak a nyolcadik héten érkezett a paradicsomi körülmények közé, de harsányságával és Szandra melletti szimpátiájával gyorsan felhívta magára a figyelmet, és számos ellenfelet szerzett, mégis nagyon erős játékosnak tartják a többiek.

Tegnap mindenkinek lehetősége adódott arra, hogy elmondja, megbánt-e valamit az Édenben töltött idő alatt. Többek bocsánatkérésre használták fel ezt a feladatot. Niki és Linda is elnézést kért Alíztól, akit Szandra vezetésével kiközösítettek. – A lányok három napig nem szóltak hozzám, ami fájt, ki is borultam miatta, de mégsem tudtam annyira kikészíteni, mint amennyire szerették volna. A fiúk végig mellettem álltak – mesélte mosolyogva a riportszobában a vörös szépség.

Linda erős játékos, főleg Robi oldalán.
Linda erős játékos, főleg Robi oldalán.

Alíz az elmúlt három hónapra visszatekintve elmondta, hogy sok esetben nem volt elég határozott, ezt bánja is egy kicsit. – Nem tudtam dönteni a közösségi és a saját érdekeim között. Sokat hezitáltam, gondolkodtam egy-egy döntés előtt – árulta el. A tegnapi párválasztón meglepetés nem történt, Alíz Kristóf mögé állt, míg Linda Robit választotta ez alkalommal is. Niki pedig maradt Dani mellett. Attilának kellett elhagynia az Éden Hotelt. Kezdődhet a végjáték!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KTE: Tököli újra meghívót kapott a válogatottba

A jelek szerint Egervári Sándor továbbra is számít a válogatottnál Tököli Attila szolgálataira, ugyanis a KTE csatára meghívót kapott a Luxemburg és San Marino elleni keretbe. Tovább olvasom