Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Egy 22 éves lányt támadtak meg Kecskeméten

Szerda hajnalban, éjfél után nem sokkal, egy 22 éves fiatal nő Kecskeméten, a Széchenyi város, Széchenyi sétányán gyalogosan indult egy szórakozóhelyre. A lakhelyétől nem messze vette észre, hogy két, ismeretlen férfi leszólítja, majd elindulnak irányába, illetve utána.
Ettől megijedve futni kezdett, de a közeli játszótéren az ismeretlen támadók utolérték, és a játszótér területére kényszerítették. Itt
bántalmazták, aminek következtében a sértett nő elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, kiabálni kezdett, és ekkor egy arra járó férfi sietett a segítségére, aki a rendőrséget is értesítette.

A megtámadott nőtől a két férfi ellopta a személyes okmányait, értékeit - tájékoztatta a delmagyar.hu-t a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Az ügyben a Kecskeméti Rendőrkapitányság rablás bűntett gyanúja miatt indított eljárás, eddig ismeretlen tettesek ellen. Jelenleg is tart az adatok kiértékelése, bizonyítékok beszerzése. A lakosság eddig a segítségére volt a hatóságnak az ügyben, de ennek ellenére kérjük mindazok jelentkezését, akik információval bírnak a bűncselekményről, jelentkezzenek személyesen, vagy telefonon a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályvezetőjénél, vagy hívják a 107-es, 112-es segélyhívószámot.

Olvasóink írták

  • 5. dodó 2009. szeptember 16. 10:55
    „Bővebben erről a mindennapos, cigányok által elkövetett beilleszkedési bűnözésről az ún. radikális hírportálok bármelyikén.”
  • 4. SP 2009. szeptember 16. 08:56
    „4. hozzászólás 9349779 2009.09.15. 18:22
    Jogos a kérdésed.
    Szoktam néha kiszínezni a dolgokat.
    A több kérdőjellel arra utaltam, hogy számomra is nyitott a kérdés, talán más többet tud és kiegészíti, vagy cáfolja az eseményt.”
  • 3. SP 2009. szeptember 15. 10:20
    „Az is lehet, hogy konkurencia harcról van szó? Az olcsó áruk kiszorításáról?”
  • 2. SP 2009. szeptember 15. 10:17
    „valahol a neten olvastam: ez a írás kapcsolatos lehet a DM """Egy 22 éves lányt támadtak meg Kecskeméten"""-cikkel?
    vagy ez csak kacsa?
    idézet:
    """"""""" Ha ez valóban igaz...nagyon durva !
    Miután olyan világban élünk, amilyen ............továbbítom ezt az anyagot is, bármennyire hihetetlennek tűnik!
    Szerv és lánykereskedők öt áldozatát szabadították ki kommandósok Kecskeméten, egy kínai üzlet pincéjéből. A bravúros fogás egy férjnek köszönhető, aki elkísérte a feleségét a próbafülkéhez, majd hosszú percek múlva türelmét vesztve benézett az ajtón, de már csak az asszony cipője volt ott. A nőt mintha a föld nyelte volna el.
    Székesfehérváron ugyan ez az eset hasonlóan történt meg,csak éppen a férj a kinai bolt előtt várta az autóban a vásárolni akaró feleségét (Széchenyi úti Kínai üzlet, azóta lezárta a rendőrség)...1 óra elteltével furcsálta a dolgot és bement,majd 3 kínai férfit talált ott akik ,mint sem tudva közölték a férjjel,hogy az ő felesége nem is járt az üzletben.
    Erre a férj kiment és még várt 1 órát majd hívta a rendőrséget,akik komolytalannak tartották eleinte a dolgot,de mivel a férj csak nem hagyta annyiban,átkutatták az üzletet kommandósok segítségével,mig végül a hölgyet...
    A PRÓBA FÜLKE SZÖNYEGE ALATT EGY PINCÉBEN TALÁLTÁK MEG,EGY LABORBAN AHOL MÁR ELŐ VOLT KÉSZÍTVE MINT VLMI VÁGÓHÍDRA SZÁNT ÁLLAT, LEBOROTVÁLVA MINDENE...BEKÁBÍTVA.
    Azóta a hölgyet idegosztályon kezelik és pszichiáterek foglalkoznak vele,mert sokkot kapott.
    Komolyan vegyétek mert egy ismerősünkkel történt a Szfvári eset, a Kecskemétit internetes kutatás alapján találtuk meg. 2009.augusztus.
    Nem a kamu témák egyike!!!!!
    Ebből MIÉRT NEM CSINÁL BOTRÁNYT A SAJTÓÓÓÓ???"""""""""”
  • 1. 751510 2009. szeptember 10. 19:27
    „Ennek a lánynak magyarázza meg valaki, hogy nincs cigánybűnözés!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sok diák, sok pénz: ötmilliárd a Kecskeméti Főiskolának

Öt év alatt ötmilliárd forintot költhet különféle fejlesztésekre a Kecskeméti Főiskola. Tovább olvasom