Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Egy Kecskeméten lévő telephelyről loptak

Bács-Kiskun megye közútjain az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó, valamint nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette B. Csaba 41 éves kecskeméti lakost. A férfit azzal gyanúsítják, hogy társával együtt április 11-én 20 óra és április 12-én 5 óra közötti időben bemásztak a kerítésen át egy Kecskeméten lévő telephelyre, majd az ingatlanon található épület tetejére felmászva, az udvari biztonsági kamera vezetékeit elvágták, azokat eltulajdonították. Ezt követően a telephely udvarán lezárt tehergépkocsi kis ablakát betörték. A jármű utasteréből egy helymeghatározó készüléket loptak el, továbbá a jármű elejéről leszerelték a két első lámpaburát, és a hűtőrácsot, a jármű motorteréből részben szakszerűen kiszerelték, és eltulajdonították a jármű üzemanyag ellátó rendszerének működéséhez szükséges alkatrészeket.

A Kelebia és Bácsbokod Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított négy szír és négy albán állampolgárral szemben, akiket április 23-án Katymár és Tompa külterületén igazoltattak a járőrök. A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták, ezért előállították őket a kirendeltségre. Menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be a szír állampolgárok, ezért őket átszállították a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által kijelölt befogadó állomásra. Két albán állampolgár idegenrendészeti őrizetbe került a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Őrzött Szállásán. A két másik albán állampolgárral szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben, őket a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti Osztálya kiutasította az országból, melyet április 23-án 5 órakor a közúti határátkelőhelyen végrehajtottak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munkavédelmi nyílt nap Kecskeméten

A Kormány április 28. napját a munkabalesetben elhunyt, valamint megrokkant munkavállalók… Tovább olvasom