Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Élete végéig fegyházban marad a tompai mészáros

Jogerősen is tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön Szűcs Istvánt, aki 2009 novemberében brutális módon megölt egy nyugdíjas tompai házaspárt és annak felnőtt lányát.
A táblabíróság nyereségvágyból, aljas célból, különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésképtelen személy sérelmére elkövetett emberölés és jármű önkényes elvétele bűntettében mondta ki bűnösnek a 31 éves kelebiai férfit. A nőtlen, gyerektelen, szakképzettség nélküli vádlott 2009 márciusától dolgozott a házaspárnál. A család egykor virágtermesztéssel és -eladással, majd vendéglátással foglalkozott, a környékbeliek jómódúnak tartották őket. A 65 esztendős családfő azonban izomsorvadás miatt lebénult és daganatos betegségben is szenvedett, ezért tolókocsiba kényszerült, a 62 éves asszony pedig szívbeteg volt, beépített szívritmus-szabályozóval és műbillentyűkkel élt.

A vádlott havi 80 ezer forintos fizetésért mindenesként dolgozott az egykor panziónak épült ház körül. A családdal nem volt konfliktusa, a fizetését minden héten rendszeresen megkapta, de október végétől a következő tavaszig - elvégzendő munka híján - nem alkalmazták volna. A férfi 2009. november 4-én délelőtt kezdett dolgozni a háznál, egy erőgéppel egyengette a földet, a tolólap azonban leakadt a traktorról. Az eszköz visszahelyezéséhez a vádlott az asszony segítségét kérte. A közös munka során a nő megjegyezte, a férfi "hogy lehet ennyire ügyetlen”, majd az istállóba visszatérve – a vádlott szerint – újabb sértő megjegyzést tett.

A férfi utána ment és egy feszítővassal az asszonyt a testén és a fején is megütötte. A sértett a földre zuhant, a vádlott pedig rátérdelt. "Ahogy disznóvágáskor szoktam odahaza, amikor rálépek a disznó sonkájára, és a másik kezemmel tartott késsel a disznót leszúrom” – beszélt erről a vádlott a nyomozati vallomásában. A férfi azt követően kétszer ismét a sértett fejére csapott. Szűcs István meg sem győződött a nő haláláról, rögtön a lakóépület felé indult, hogy végezzen a családfővel is, aki tudott ottlétéről.

A vádlott a házban a heverőn fekvő férfi feje mögé lépett, majd hat ütést mért - minden erejét beleadva - a sértettre. Ezután értéket keresve átkutatta a házat, s mintegy 9 millió forintnyi készpénzt és ékszert talált, amelyet magához is vett. A gyilkosságok után a férfi a családnak az udvaron álló autóját a 350 méterre lévő erdőbe vitte, otthagyta, hogy mások azt hihessék, a ház gazdái nincsenek otthon, netán elutaztak. Visszatért a házhoz, ahova kora délután hazaért a házaspár 41 esztendős lánya is. A vádlott segítségkérés ürügyével becsalta az asszonyt az istállóba, ahol felkapta a feszítővasat és öt ütéssel agyonverte áldozatát. A holttestet a sértett személykocsijának a csomagtartójába tette, ahová ezt követően behelyezte az idősebb asszony élettelen testét is, előbb azonban annak kezeit egy dróttal összekötözte.

A gyilkosságok során mindvégig szövetkesztyűt viselő vádlott traktoron hagyta el a tanyát, és hazament, a feszítővasat, a kesztyűt és a házban talált értékeket elrejtette, az akkor viselt ruháit pedig elégette. A férfi a gyilkosságok másnapján felkereste a házaspár másik lányát, akivel sírva gyászolta az elhunytakat. Később visszavitte a traktort, átvette utolsó havi fizetését, s áldozatai 2009. november 11-i temetésén részvétet nyilvánított. A hatóságok előbb tanúként hallgatták ki a férfit, majd miután telefonhívás adatai alapján bebizonyosodott, hogy a bűncselekmények idején a háznál tartózkodott, őrizetbe vették. A férfi az első gyanúsítotti kihallgatásán beismerte, hogy egyedül ő ölte meg a sértetteket.

Korábbi írásunk:

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság áprilisban aljas célból elkövetett emberölés, valamint jármű önkényes elvétele bűntettében mondta ki bűnösnek Szűcs István vádlottat, amiért 2009 novemberében megölte az alsósáskalaposi lovas tanyán élő a 65 éves K. Józsefet, a 63 éves feleségét és 41 éves lányukat. Ezért a bíróság tényleges életfogytig tartó fegyházban letöltendő börtönbüntetésre ítélte a férfit.

Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen a büntetés enyhítése, a feltételes szabadságra bocsáthatóság kimondása, másodlagosan határozott tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Szűcs István nem szeretne élete végéig börtönben maradni.
Szűcs István nem szeretne élete végéig börtönben maradni.

A vád tényállásának ismertetésekor elhangzott, hogy a vádlott egy traktor tolólapjának visszaillesztése közben keveredett szóváltásba a tulajdonos K. József feleségével, miután a nő ügyetlennek nevezte. A férfi ezen annyira felidegesítette magát, hogy egy másfél kilogramm súlyú feszítővassal leütötte, majd a lábával a nő fejét leszorítva még további két alkalommal fejbe verte a szerszámmal. Miután a Szűcs István meggyőződött arról, hogy az asszony meghalt, úgy döntött, szétnéz a házban értékek után. K. József sértett – aki tolószékkel tudott csak közlekedni – ekkor az ágyon feküdt. A vádlott odament hozzá, majd összesen hat alkalommal fejbe ütötte a feszítővassal. Miután a házigazdát is meggyilkolta, készpénzt, valamint ékszereket vett magához, összesen mintegy 9 millió forint értékben.

A vádlott ezt követően megpróbálta elrejteni a házaspár Mercedes típusú személygépkocsiját, majd elindult volna haza, de ekkor hazaérkezett a meggyilkolt házaspár lánya is a bevásárlásból. Sz. István eldöntötte, hogy ezt a nőt is megöli, ezért az istállóba csalta, majd az előzőekhez hasonlóan agyonverte. Az elkövető ezután egy Renault személygépkocsival betolatott az istállóba, majd a csomagtartóba rejtette a holttestet, amit egy dróttal körbe is kötözött. Miután a a másik női holttestet is mellé helyezte, egy traktorral hagyta el a tanyát. A feszítővasat és az elkövetéskor viselt kesztyűt elrejtette egy erdőben, a bakancsot pedig elégette szülei házának konyhájában.

A vádlott később elment a család temetésére is, ahol részvétet is nyilvánított. A rendőrség hétszer hallgatta ki tanúként a férfit, de ekkor még azt mondta, hogy semmit nem tud arról mi történt. Egy telefonhívás buktatta le, hiszen arról azt mondta a vádlott a rendőröknek, hogy otthonában kapta, de kiderítették, hogy a tanya területén volt a hívás idején. Később a gyilkosságokat elismerte, a rablást azonban tagadta.

Feleky István tanácsvezető bíró elmondta, a vádlott gátlástalan módon, egy "menetben" ölt meg három embert. Ezért aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés az ítélet. Idézték a férfi vallomását, amelyben egy disznóvágáshoz hasonlította az emberölés módját. Úgy fogalmazott, hogy ahogy a disznóvágáskor lép az állat sonkájára, úgy lépett áldozataira fejére a gyilkosság elkövetésekor. Sz. István végig lehajtott fejjel hallgatta végig a két órás ítélethirdetést.

A vádhatóság képviselője az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője szóban jelezte, hogy fellebbezést nyújtanak be határozott idejű szabadságvesztés megállapításáért, illetve azért, hogy ne zárják ki a feltételes szabadlábra helyezés kedvezményéből.

A per csütörtökön, immár másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Olvasóink írták

  • 10. szentjanosbogar 2011. szeptember 22. 15:30
    „igen- mindenkinek meg kell adni az elethez valo eselyt, jogot de egy ilyennek, -ha hasonlo borzalmas cikket olvasok , a heten nem egy pelda volt a DM hasabjain, neha felteszem a kerdest nem lenne e jogszeru visszaallitani a halal buntetest.
    Lenne e visszatarto ereje a bunmegelozesben?
    Aki tudathasadasos azokra az emberekre a haziorvosoknak fel kellene figyelni es esetleg ezekkel az emberekkel talan valamifele terapias csoportban foglalkozni, megfelelo gyogykezeles mellett.
    Ha nyugi bogyokat szed talan nem jut idaig a dolog .”
  • 9. emoni88 2011. szeptember 22. 13:12
    „Ez nem szeretés kérdése...
    Az áldozatai pedig nem szerettek volna meghalni, mégis meghaltak...
    Ott fogja megenni az avas a négy fal közt... Legalábbis én azt szeretném...”
  • 8. igazságkereső 2011. szeptember 22. 12:19
    „Igazságos ítélet született!”
  • 7. klj_54 2011. szeptember 22. 11:53
    „Túl humánus a társadalom, mert etet, itat és a széltől is óv egy emberszerű szörnyeteget!
    Miért nincs egy szoba a dutyiban, ahol kedvére megölhetné magát?
    Mondjuk villamosszék, kötél, borotvapenge és egyéb ínyencségek egy olyan helyiségbe, ahova csak befelé tudna menni az elitélt...”
  • 6. deszkás 2011. szeptember 22. 11:18
    „"Nem szeretne"... hát nem bájos?”
  • 5. igazságkereső 2011. szeptember 22. 10:47
    „Ez az ember nem érdemli meg a feltételes szabadulásának még a lehetőségét sem.Aki képes három embert megölni - de még ha egy ember életét is kioltja! -,az nem való ebbe a társadalomba! Ha lenne halálos ítélet kiszabására lehetőség, akkor ez az ember már nem is élne! Elfajult lelkületű embernek nincs keresnivalója a szabad társadalmi életben! Igen ennek az embernek a börtönben kell meghalnia!!”
  • 4. varadipal 2011. szeptember 22. 10:26
    „Miért nekem kell halláig eltartani az ilyen gané gyilkost? Mars a kőbányába, keresse meg saját maga a zabálnivalóra valóját! Az ilyen mocskok miatt kevesebb a nyugdíjam, mert amit én megkerestem azt az állam ezekre költi.”
  • 3. lepkehalo 2011. szeptember 22. 09:54
    „A címre válaszolva: remélem igen.”
  • 2. KamuNeni 2011. szeptember 22. 09:11
    „Nem is ertem miert van joga fellebezni egyaltalan? Ezt a fajtat soha nem szabad ki engedni. Az embereknek joguk van ahhoz hogy felelm nelkul, szabadon jarhassnak kelhessenek az utcan vagy sajat teruletukon. Ha valaki gatolni akarja oket abban akkor azt a szemelyte ki kell voni a forgalombol.

    Nincs itt mese. Ez az aljas allat nem valo a tarsadalomba. !!”
  • 1. tarjani 2011. szeptember 22. 09:01
    „Szomorú, hogy nincs halálbüntetés. Igen a börtönben kellene meghalnia ennek az aljas gyilkosnak, azonnal.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mázsányi fémhulladékot akartak ellopni

Kecskemét - Két férfi megpróbált ellopni 100 kilogrammnyi vas- és alumínium hilladékot egy matkói… Tovább olvasom