Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Elhordják Kecskemétről a Vízmű-dombot

Kecskemét - A napokban megkezdték a munkások Kecskemét egyik nevezetességének, a Vízmű-dombnak az elhordását.
Miután az illetékesek úgy találták, hogy a Vízmű-domb nagyban zavarja Kecskemét alföldies jellegét, határozatot hoztak, hogy a dombot el kell bontani. A napokban meg is jelentek az első munkagépek a munkaterületen, a munkások pedig ásókkal, lapátokkal álltak neki Kecskemét egyik nevezetességének elhordásához. A munkálatok szünet nélkül zajlanak, a kivezényelt brigádok éjt nappallá téve dolgoznak a széchenyivárosi lakók kilátását nagyban zavaró mesterséges „hegy" eltakarításán. A bontás ellen civil összefogás indult, hiszen mint a határozat ellenzői fogalmaznak, épp a Vízmű-domb miatt költözött sok család a városba, hiszen a télen itt igazi sí- és szánkóparadicsom alakult ki, így Kecskemét a téli sportágak szerelmeseinek alföldi központjává válhatott.

domb
Félhetnek a munkások a civilek bosszújától.

Belső forrásból származó információink szerint az illetékesek azonban hajthatatlanok. Mint egy név nélkül nyilatkozó hivatalnok fogalmazott, megengedhetetlen, hogy egy alföldi városban 3 méternél magasabb földhányás megzavarja a lakók nyugalmát. Hozzátette, a bontások után az Irinyi út lakói gyönyörködhetnek majd a domb mögötti erdőben élő szarvasok látványában is, ami amellett, hogy nyugtatólag hat majd a nyugdíjasokra, visszaszorítja majd az orvvadászat elterjedését.

Utánajártunk annak is, hogyan vélekednek a kecskemétiek a domb elhordásáról. Ide kattintva olvashatja el a véleményeket!

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. zehn 2013. április 02. 15:33
    „Hm. Tavaly vagy tavaly előtt egyszer már "eljátszotta" ezt a poént a szerkesztőség! Igaz, hogy egy újszülöttnek minden vicc új,de azért ez mégiscsak szánalmas. Vannak ám,akik rendszeresen olvassák a lapot!!!”
  • 32. gretzki 2013. április 01. 19:02
    „Április 01. Jó.. :-)

    És ez?
    http://sport.hir24.hu/sportolok-a-palyan-kivul/2013/04/01/nahat-osszefog-janics-natasa-es-nagy-laszlo/~~fokusz

    :-)”
  • 31. makovaros 2013. február 09. 18:58
    „Elég szomorú pedig szép domb. Szerintem pont szükséges hogy egy alföldi helyen is legyen ilyen”
  • 30. booo 2013. február 06. 17:13
    „A termőföldet nem tán eladták?”
  • 29. kecskeb3k4 2011. április 03. 10:56
    „...ezt úgy beettem, mint a fene! xD Habár igazából a véleményeknél gyanús volt, de nem esett le hogy "valszeg kamu".
    Igazából ebben az a tanulság, hogy vicces, hogy az ember azt hiszi, hogy a politikusok tényleg fél csettintésre ekkora <moderálom magam> megalapozatlan értelmetlen dolgokat <mod vége> hajlandóak csinálni, és emellett hogy az effajta vélemények szimplán betudhatóak annak, hogy az emberek néha nagyon fura dolgokat akarnának... Ijesztő.
    Szép vicc, volt ám tanulsága rendesen. :D”
  • 28. verra 2011. április 02. 13:10
    „Elegem van már abból, hogy sok embert nem érdekli az, hogy mi történik a saját városában. Hát elég szomorú, mutatja azt az embert, hogy milyen ember is valójában. A Domb-ra sokszor kijártam, és nagyon szerettem ott sportolni és kikapcsolódni a barátaimmal és ismerőseimmel. Ha azok a drágalátos nyugdíjasokról van szó, azok nézzék máshol a szarvasokat, nem hinném, hogy most az érdekelné őket. Örülnek hogy élnek, és nem a galoppozó négylábúakat fogják az ablakukban lesni, meg senki más sem. Ha meg valaki mégis állatokat akar látni, menjen el a város túlsó oldalára a vadasparkba könyörgöm. Nem tudom, hogy kit zavarna a domb. Megmondom őszintén, hogy akit zavar, az elmehet innen máshova is, nem kötelező itt lakni és élni. Mondjuk aki ellene van, az elég természetellenes ember lehet,....ez Magyaro., ez Kecskemét, gratulálok. Tapsoljuk meg magunkat, ez az összefogás és együttérzés, együtt harcolás igazán példamutató. És nem a senki földje, igenis a mi városunk, és ha megfelelően gondoznánk,akkor lenne is belőle vmi. Én fogok is érte tenni vmit, mert ugye könnyebb egyeseknek otthon ülni a gép előtt, és a szájukat jártatni. Az Alföld büszkesége lett volna szerintem, hogyha megmutatjuk, hogy egy ilyen tájon lehet ilyen szép magaslat is. És névtelen hivatalnok, na ennek sem volt mersze bevállalni a nevét. Na erről ennyit, nagy taps.”
  • 27. vimvirepellere 2011. április 01. 21:32
    „Ki a <moderálva> érdekel, hogy mi van kecskeméten. Dm, koccoljatok már le onnan, az már nem dél-magyarország, hanem a senki földje.”
  • 26. JungHeinrich 2011. április 01. 17:33
    „...hát ezt bevettem :-)”
  • 25. zsoltke 2011. április 01. 16:15
    „Akinek van pár szabad perce, legyen szíves töltse ki ezt a kérdőívet a
    Kecskeméti Arborétum és Szabadidőparkkal kapcsolatban!
    https://spreadsheets0.google.com/viewform?formkey=dEhIQUl6R3VLVFZiYlpiV3RnZ0NDdUE6MQ
    Nagy segítség lenne barátnőm szakdolgozatához. Köszi :)”
  • 24. antikos 2011. április 01. 15:28
    „<moderálva> Egész Kecskemétet el kéne hordani... (ápr. 1.) Hihihi!”
  • 23. beedee01 2011. április 01. 14:55
    „Ez aranyos! Éljen a Photoshop és április 1. !!!!”
  • 22. tom_peris 2011. április 01. 14:49
    „ez most mi???
    hő?”
  • 21. Mike3 2011. április 01. 14:43
    „hihi nagyon jó! :DDD”
  • 20. Sz_25 2011. április 01. 12:26
    „Sajnálom, hogy elbontják... Nem tudom ugyan kik azok akiket zavar hogy ott van...
    Szerintem sokan szerettek (köztük mi is a párommal és családtagjaink is) oda kijárni. Ha valaki vette a fáradtságot, hogy felmenjen, nagyon szépen körbe lehetett tekinteni a város felett és sokkal szebb látványt nyújtott, mintha a Nyíri úton majd kinéz az a pár ember, aki majd gyönyörködhet a DOMB mögötti területen...
    Látom már megint a nyugdíjasokon volt a hangsúly... Látom unatkoznak... És a fiatalok és aktív korúakkal mi lesz? Akik oda jártak ki futni és edzésnek sem volt utolsó, ha többször fel és le sétált az ember :) vagy piknikezni...
    Szerintem kevesebb anyagi befektetéssel hasznosabbá is lehetett volna tenni, mint amennyiből majd elbontják!!!
    (Ez megint csak egy olyan "nesze semmi fogd meg jól" változtatás, amire le tudják írni a sikított összegeket!!!)
    Volna ennél lényegesebb ügy is, amiről döntéseket hozhatnának....!!!!
    Gratulálok a sok "MAGASAN" képezett senkiházinak, akik ezt a döntést meghozták!!!
    Szorítok, hogy sikerrel járjanak a tüntetők!!!!
    Remélem nem valami lakópark vagy ilyesmi lesz a helyén!!! Így se tudják a sok új lakást eladni... (a minőségükről meg ne is beszéljünk!!!) Akkor inkább maradjon üresen füvesítve vagy valamilyen sport lehetőség legyen a helyén.. Ahova lemehetnek az eberek...”
  • 19. csafe 2011. április 01. 11:28
    „Ezt csak azok vették be, akik gondolkozás nélkül zsigerből szoktak fikázni :-)”
  • 18. varosi89 2011. április 01. 10:58
    „Jó lesz az az Irínyi út Nyírinek is. :)”
  • 17. Andi76 2011. április 01. 10:34
    „Én rendesen benyaltam. Fel is hívtam az önkrományzatot...! Valóban kamu. Éljen április 1!”
  • 16. forgamon 2011. április 01. 10:32
    „legalább mostmár biztos megmászod :P”
  • 15. antaja 2011. április 01. 10:28
    „Na!én meg már tisztára kétségbeestem!Azt hittem ,igaz!
    A lányomnak évek óta ígérem, hogy megmásszuk,csak én lusta disznó vagyok!
    Most rámijesztettek(tetszik a poén!)Grat.!!”
  • 14. delmagyar.hu 2011. április 01. 10:18
    „Szerintünk is.”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korrupt munkafelügyelőt állítottak bíróság elé

Az ügyészség többrendbeli korrupcióval vádolja azt a korábban munkaügyi felügyelőként dolgozó… Tovább olvasom