Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Elutasította a KTE az Újpest 15 milliós ajánlatát

Az Újpest mintegy 15 millió forintot kínált ebben az átigazolási időszakban Balogh Béláért, de ennek ellenére is szinte biztos, hogy a védő marad Kecskeméten.
Ahogy az elmúlt hetekben már beszámoltunk róla, több helyen is szóba került a védő esetleges átigazolása, de a pepsifoci.hu információi szerint konkrét ajánlatot csak a Megyeri úti alakulat tett a KTE csapatkapitányáért, amit azonban a kecskemétiek nem fogadtak el.

Balogh Béla egyelőre nem hosszabbította meg jövőre lejáró szerződését a Kecskeméttel, ennek ellenére úgy tűnik, idén nyáron még nem vált csapatot. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Debrecen, a Pécs, a Haladás és az Újpest is érdeklődött az utóbbi időszakban a 27 éves védő iránt.

A KTE csapatkapitányáért azonban egyedül az Újpest tett konkrét ajánlatot: úgy tudjuk, a lilák 50 ezer eurót (közel 15 millió forintot) kínáltak a játékosért, ami azonban a KTE számára elfogadhatatlan volt, hiszen ennyi pénzből a pótlásáról is gondoskodni kellett volna.

Balogh alapembere és csapatkapitánya volt az ötödik helyen végzett Kecskemétnek, 26 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, mindannyiszor kezdőként.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bukás, veríték, majd végül előkelő helyezés

Mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött a KTM Kecskemét versenyzője, Bódis Roland. A fiatal… Tovább olvasom