Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Elvitte, összetörte, hátrahagyta

Egy 21 éves férfi elvitt egy autót, összetörte és hátrahagyta. A férfi őrizetben van.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A tulajdonos tett bejelentést 2014. június 14-én 8 órakor a rendőrségre, miszerint a tiszaalpári otthona előtt, előző este az utcán leparkolt személygépkocsija eltűnt.

A rendőrök azonnal megkezdték az eltűnt jármű és az ismeretlen elkövető felkutatását, melynek eredményeképpen másfél órán belül megtalálták a keresett személyautót Tiszaalpáron, a Könyves Kálmán téren, összetört állapotban.

A bevezetett nyomozási cselekményeknek köszönhetően a rendőrség látókörébe került egy tiszaalpári fiatalember, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A kiskunfélegyházi nyomozók a helyi körzeti megbízottakkal együttműködve 2014. július 1-jén 12 órakor elfogták B. Péter. A terhelt nem volt ismeretlen a nyomozók előtt, mivel a férfi több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható.

B. Péter kihallgatásakor beismerte tettét. Elmondta, hogy csak használatra vette birtokba a sértett engedélye nélkül az autót, amelyet egy csavarhúzó segítségével nyitott ki. Kiderült az is, hogy a férfi soha sem rendelkezett vezetői engedéllyel.

A fiatalembert őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra gázolt a vonat egy embert Kecskemét külvárosában

A Kárász InterCity Szegedről a budapesti Nyugati pályaudvarra tartott, amikor a baleset… Tovább olvasom