Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Európa Ligában a KTE - július 14-én kezdenek a lilák

Kecskemét - Miután a Videoton szerda este 3-1-re legyőzte a Kaposvár együttesét az is biztossá vált, hogy a KTE-Ereco labdarúgócsapata részt vehet az Európa Liga 2011/12-es kiírásában.
A KTE-Ereco azzal, hogy történelme során első ízben bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, annak eredményétől függetlenül azt is bebiztosította, hogy a 100. jubileumi évet nemzetközi kupaszerepléssel ünnepelhesse a klub. A kupafinálé másik résztvevője, a Videoton ugyanis bajnoki címének köszönhetően a Bajnokok Ligájában indul majd, így legjobb kupaszereplőként a KTE előtt nyílt meg az út az Európa Ligába. Természetesen a nemzetközi kupaszereplés külön feladatokat igényel a klub vezetőinek részéről is. Mindezekről Losonczy László ügyvezető igazgató tájékoztatta a delmagyar.hu olvasóit. – A nemzetközi licenc megkérésénél rengeteg adatok le kellett adnunk a szövetségnek. A klub tulajdonosainak, vezetőinek, a sajtókapcsolatokért felelős embereknek a neveit, elérhetőségeit. Annyit lehet már tudni, hogy a selejtezők második körébe kapcsolódunk majd be, melynek sorsolását június 20-án tartják a svájci Nyonban. A mérkőzésekre július 14-én és július 21-én kerül majd sor – tájékoztatott Losonczy László.

Jó hír a kecskeméti szurkolók számára az is, hogy a csapat valószínűleg Kecskeméten játszhatja majd a selejtező mérkőzéséket. - Egyelőre az biztosnak látszik, hogy az Európa Liga selejtezőit itthon játszhatjuk - nyilatkozta a Széktói Stadiont működtető gazdasági társaság ügyvezetője, S. Juhász Attila. - Csütörtökön lesz egy bejárás a rendőrség, a biztonsági szakemberek, és az MLSZ illetékeseinek részvételével. Hogy egy esetleges csoportkörbe jutás esetén hol játszana a csapat még korai beszélni, de a selejtezőkre nem kell feladnunk a hazai pálya előnyét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyaljuk a fagylaltot - csak lassabban és kevesebbet

Utánajártunk, mi a helyzet a belvárosi fagyizókkal, mibe kerül egy gombóc, mi kerül egy gombócba, milyen a kínálat, és a kínálat mellé párosul-e kereslet? Tovább olvasom