Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Év végén kezdik építeni a Mercedes gyárat

Kecskemét - Év végén kezdik építeni a kecskeméti Mercedes gyárat, ahol 2012-től kezdődik meg az autógyártás. A dolgozók kiválasztását is még idén elkezdik.
Közben pedig szeptemberben beindul a tanítás abban az iskolában, ahová a gyár német szakembereinek a gyerekei járhatnak majd. Olyan képzési programot dolgoztak ki számukra, ami megfelel a német oktatási rendszernek.

A Kecskeméti Vásárhelyi Pál általános iskolában szeptembertől német tanrend szerint is tanítanak majd, a német Mercedes-dolgozók gyerekei kedvéért. De az osztályba magyar diákok is járhatnak majd. Várhatóan egy hónapon belül fogja megtudni a város önkormányzata, hogy mennyi diáknak és milyen évfolyamokon kell a tanítását biztosítani szeptembertől - mondta Szemereyné Pataki Klaudia, alpolgármester.

Hatalmas területen, 440 hektáron épül majd fel a Mercedes gyár. Ez Kecskemét sűrűn lakott területének a 10 százaléka.

A gyárban 2500 embernek tudnak majd munkát adni. Három héttel ezelőtt tartottak állásbörzét a Kecskeméti Műszaki Főiskolán. Itt derült ki, hogy milyen szakemberekre lesz szüksége az autógyárnak. A kiválasztás még ebben az évben elkezdődik. Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Hungária Kft. kommunikációs vezetője azt mondta, hogy specialistákat keresnek különböző területekre, méghozzá logisztika, minőség menedzsment, technikai szerviz, termelés, IT és személyzet területére. De a beszerzési, pénzügyi, kontrolling területekre is keresnek munkatársakat.

Az építési területen most még ásatás folyik. A gyárkomplexum 2011-re épül fel, azért, hogy az eredeti terveknek megfelelően 2012-ben elkezdődhessen az autógyártás.

Olvasóink írták

  • 2. poli74 2009. december 28. 19:35
    „Érdeklődni szeretnék,esetleg nem ismernek egy Magyarországi elérhetőséget ahol jelentkezni lehet a meghírdetett állásokra vagy legalább infót adnak az elvárásokról?
    A Daimler oldalon ahol jelentkezni lehet elég megfoghatatlan kritériumok vannak,és nem tudom,hogy megfelelek-e ennek vagy sem!

    Előre is köszönöm!
    Harsányi Pál
    poli74@freemail.hu”
  • 1. klj_54 2009. május 19. 21:34
    „Csoda, hogy a fidesz nem tiltakozik!
    Hogy jön a szoci kormány ahhoz, hogy munkahelyet teremtsen?
    Miért nem tesznek úgy mint a gyöngyösi fideszék, akik elkergették a befektetőt.
    Ez bizony nem jön jól jövőre a választásokon a jobboldalnak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zuschlag el akarta sikálni a nyomozást

Kecskemét - A Zuschlag-ügyben érintett egyesületek elnökét hallgatta meg hétfőn a bíróság. A… Tovább olvasom