Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Ezúttal a pályán csaptak össze a B-közepek

Kecskemét - Szombaton negyedik alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Szurkolók Kupáját, amelyen a Kecskemét Devils legénysége az előkelő hatodik helyet szerezte meg.
A kecskeméti „D" szektor keménymagja idén is képes volt javítani korábbi helyezésén. Két éve a nyolcadik, tavaly hetedik, idén pedig az előkelő hatodik helyezés jutott a csapatnak.

A csoportmeccseket rögtön egy 2-0-ás sikerrel kezdték a srácok a tavalyi döntős, szombathelyi Green White Army ellen, ezután azonban két vereség következett az igazolt játékosokkal felálló Paks, majd a rutinos Szurkolói Kör ellen.

Az utolsó találkozó a békéscsabaiak és a kispestiek távolléte miatt egy alkalmai vegyes csapat ellen maradt. A kecskeméti szurkolóknak végül 0-2-ről felállva 3-2-re sikerült nyerniük. A Körmend elleni helyosztón végül mindenki játéklehetőséget kapott, így ez alkalommal az eredmény is másodlagossá vált. Ennek fényében az 1-0-s vereség nem szégyen, sőt a barátság és a sportszerűség megnyilvánulásának tökéletes példája volt.

Ezúttal narancs KTE mezben szerepeltek a lilák szurkolói. Az elszánt tekintetek, és a már-már művészi mozdulat gigászi küzdelmet sejtet.
Ezúttal narancs KTE mezben szerepeltek a lilák szurkolói. Az elszánt tekintetek, és a már-már művészi mozdulat gigászi küzdelmet sejtet.

Ahogy a korábbi években, úgy idén is óriási elismerés illeti a szombathelyi szurkolói csoportokat, akik gondoskodtak a helyszínről, a meleg ebédről, valamint az esti kötetlen szórakozásról is, ahol a csapatokkal szemben már csak a felhőtlen jókedv volt az elvárás.

A torna kapcsán kell megemlítenünk, hogy a Kecskemét Devils, mint szurkolói csoport, utolsó alkalommal képviseltette magát ezen a néven. A csoport a kecskeméti szurkolás minőségi javítása és a fiatalok hathatósabb bevonása érdekében megválik nevétől és befejezi tevékenységét. Az áldozattal a korábbi tagok célja, hogy a KTE mérkőzésein egy olyan társaság alakuljon ki, akik a mostaninál magasabb színvonal és létszám mellett, egy újonnan létrejövő csoportot teljes mértékben magukénak érezve a felrajzolják városunkat a következő évek magyarországi futballszurkolóinak térképére.

A Devils legénysége az előkelő 6. helyen végzett a tornán.
A Devils legénysége az előkelő 6. helyen végzett a tornán.

A csoportok végeredményei:

Zöld csoport : 1. Hali Fans 10 pont; 2. GKG 9 pont; Körmend Fans 6 pont; Nuova Guardia 4 pont; White Wolves 0 pont

Fehér csoport : 1. PSE Fans 10 pont; 2. HSZK 8 pont; KTE Fans 6 pont; 4. GWA 4 pont; Vegyesvágott 0 pont

Helyosztók:

Elődöntők :
Hali Fans - HSZK 0:0 (büntetőkkel 2:3)
PSE Fans - GKG 2:1

IX. helyért : White Wolves - Vegyesvágott 1:1 (büntetőkkel : 2:1)

VII. helyért : GWA - Nuova Guardia 0:3

V. helyért : Körmend Fans - KTE Fans 1:0

III. helyért : GKG - Hali Fans 0:0 (büntetőkkel : 2:0)

Döntő : PSE Fans - Haladás Szurkolói Kör 4:0

Olvasóink írták

  • 1. forgamon 2011. február 06. 18:05
    „Gratulálok a kecskeméti szurkolóknak! jövőre azért érjenek oda a dobogóra ha lehet... kár hogy nem tudjuk a csapat összeállítását és hogy kik szereztek gólokat a mérkőzéseken mint a nagyoknál :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végre! Többórás napsütés vasárnap

Folytatódik a derült idő Kecskemét térségében, időnként megélénkül a légmozgás, de sok napsütésre… Tovább olvasom