Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Fegyelmi tárgyalás, HősMan és alternatív zene a Fringe-en

Kecskemét - Fiatal tehetségekben és rájuk kíváncsi közönségben sem volt hiány a Fringe második napján. Pénteken ifjú színészpalánták és tehetséges zenészek mutatkoztak be a fesztiválon.
Az Ifjúsági Otthon színháztermét ifjú csepűrágók vették birtokba pénteken, elkezdődött ugyanis a XXII. Országos Diákszínjátszó Találkozó dél-alföldi fordulója. Délelőtt tíz órától késő éjszakáig folyamatosan váltották egymást a színészpalánták a világot jelentő deszkákon. A nagyérdemű szórakoztató esettanulmányt láthatott mai életünkről a kiskunhalasi Hoppá Színpad előadásában. A bajai RÁBL Színpad egy iskolai késelés ügyét göngyölítette fel egy fegyelmi tárgyaláson, a budapesti Panto-Mímelők pedig bemutatták a közönségnek HősMant, a város megmentőjét.

A színpadon több kecskeméti csapat is megcsillantotta tehetségét. A Kadásokk egy Garcia Lorca darabbal, a Bernarda Alba házával érkeztek, a Katonások A császár új ruháját varrták meg nekünk. Az Ifjú Morbid Színpad Johann Nepomuk Nestroy műve alapján készítette el a Lampáciuszt, a Katona Kamra pedig Jeruzsálem pusztulásáról mesélt.

Fringe - péntek (GALÉRIA)

Igyekeznie kellett annak, aki látni akarta az előadásokat, ugyanis annyira sokan voltak kíváncsiak a darabokra, hogy az Ifjúsági Otthon színháztermében minden produkció után teltháznyi közönség tapsolt. Az előadásokat szakmai beszélgetés is követte, ahol a zsűri elmondta véleményét a produkciókról.

A Fringe pénteki napjának másik főszereplői a zenészek voltak. Az Otthon Teázóban sorra követték egymást a jobbnál jobb zenekarok. Elsőként egy akusztikus trió, a Borostyánfelhő lépett színpadra, akik megzenésített verseket adtak elő. 2008-ban a Fringe fesztiválon ismerhette meg őket a közönség, és sikerük azóta is töretlen. Őket a Funk Night Fever követte: Kövecses Ildikó idén funky, soul, jazz és pop dalokat játszó zenekarával lépett fel. Nagy sikert aratott a Cirkusz-Ka is keserédes sanzonos muzsikájával, Gulyás Lucától pedig olyan dalokat hallhattunk, melyek mondanivalója fontos számára. A fiatal lány ezen az estén gitárkísérettel énekelte el kedvenc slágereit. A szegedi alternatív retro zenekar, a Csillagtér már tavaly belopta magát a kecskemétiek fülébe, így a siker idén sem volt kérdéses. Az est utolsó fellépője pedig a Blackberry zenekar volt, akik várva várt első lemezük dalait is eljátszották a lelkes közönségnek.

Az elektronikus zene szerelmeseinek sem kellett otthon maradniuk, őket ugyanis az Ifjúsági Otthon Pinceklubja várta. A DJ Barlangban ezen az estén Perez pörgette a korongokat a Fringe-ezőknek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két fejőstehenet kötöttek el - 800 ezer forint a kár

Péntekre virradóra egy nyárlőrinci istállóból elloptak két magyar tarka fajtájú fejőstehenet. Tovább olvasom