Délmagyar logó

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -1°C | 3°C Még több cikk.

Fekete macskával elébe mehetünk péntek 13-nak

Kecskemét – Retteghetnek a babonások, péntek 13-ára ébredtünk. Ebből az alkalomból kérdeztük meg Mészáros Mátét, a T.O.M. Controll KKSE játékosát, aki 13-as mezben lép pályára, ő mennyire hisz a hiedelmekben.
Így vagy úgy, de hétköznapjainkat átszövik a különböző babonák, gondoljunk csak a fekete macskára, az összetört tükörre, a kiömlött sóra, a kéményseprőre az utcán vagy az életben hagyott pókra a sarokban. De abban is biztosak vagyunk, hogy mindenki próbált már négylevelű lóherét keresni, ha úgy hozta a helyzet.

– Ebben a szezonban három csapatban, más-más mezszámokban játszom. A B csoportos gárdában és az U20-as csapatban 8-as mezben, a felnőtteknél pedig 13-asban lépek pályára. De soha sem okozott problémát a sokak által baljósnak kikiáltott 13-as szám. Persze azt is megértem, ha valaki ragaszkodik egy-egy számhoz, nekem is van szerencseszámom, a 11-es. Ha lottózom, az az első, hogy bejelölöm a 11-est – tudtuk meg Mészáros Mátétól, a T.O.M. Controll KKSE játékosától, aki 13-as mezben lép pályára. A fiatal játékos azt is elárulta a delmygar.hu-nak, nem hisz az egyéb babonákban sem, sőt családjával együtt szembe megy a hiedelmekkel, ugyanis házi kedvencként fekete macskát tart otthon.

Mészáros Máté nem hisz a babonákban: 13-as mezben játszik és fekete macskája is van.
Mészáros Máté nem hisz a babonákban, nem ódzkodik a 13-as meztől sem.

Azoknak, akik hisznek a babonákban, idén már nem kell többet a baljós dátumtól tartaniuk. Legközelebb 2012 januárjában esik péntek 13-ára. Az ezzel kapcsolatos hiedelmek egészen a bibliai időkig vezethetőek vissza: néprajzkutatók szerint azért félünk péntek 13-ától, mert az utolsó vacsorán 13-an vettek részt, Jézust pedig pénteken feszítették keresztre. Ennek a két eseménynek az összekapcsolása hozta magával a péntek 13-a körül kialakult negatív érzéseket.

Az Egyesült Államokban a 13-as számtól való félelem – paraszkevidekatriafóbia – odáig fajult, hogy sok felhőkarcolóban nincsen 13-ik emelet, a kórházakban nem létezik 13-as szoba, a reptereken 13-as számú járat.

Péntek 13-át számos babona tarkítja, érdekes hozadéka a napot övező félelmeknek, hogy ilyenkor sokkal kevesebb baleset történik, mint az átlagos hétköznapok során, ugyanis sokan ki sem teszik a lábukat otthonról. De nemcsak ettől a misztikus dátumtól tartunk: sokan nem teszik a földre a táskájukat, mondván, kimászik belőle a pénz, ha kiömlik a só, annak veszekedés a következménye, a tükörtörésnek pedig 7 év szerencsétlenség, ha fordítva vesszük fel a ruhát, azt csak a küszöbön szabad átvenni, különben aznap elpártol tőlünk a szerencse, és folytathatnánk a végtelenségig. Mindezekzek után jogosan adódik a kérdés, mi hozhat szerencsét? Keressünk kéményseprőt az utcán, vagy négylevelű lóherét, ha alkalmunk adódik rá.

Olvasóink írták

  • 1. Nórikám 2011. május 13. 10:34
    „Én nagyon régen, pénteken, 13-án tettem sikeres érettségi vizsgát!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KTE: szurkolói buszok indulnak a kupadöntőre

A mai napon megkezdődött a jegyárusítás Kecskeméten is a május 17-i, KTE-Ereco – Videoton… Tovább olvasom