Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Gizike, a gőzmozdony volt a legnépszerűbb

Kecskemét - Különleges járműbemutató és a Kecskeméti Főiskola által meghirdetett országos napmotorépítő verseny döntője fogadta a kecskeméti lakosokat a főtéren.
A napmotorépítő verseny lényege, hogy a napenergiát mozgási energiává alakítsák a diákok. 15 csapat nevezett a megmérettetésre, ebből 5-en jutottak a tegnapi döntőbe, de a versenyre csak 4 csoport érkezett, közöttük dőlt el a végső sorrend.

– Tulajdonképpen ez egy napelemmel meghajtott ventilátor. A fordulatszámból tudjuk lemérni a szerkezet teljesítményét. Mindenki ugyanakkora napelemet használ, a versenyt az nyeri, aki nagyobb hatásfokot képes elérni. Az, hogy milyen a szerkezet teljesítménye, függ a napelem típusától, a beépített motortól és a kettő összeköttetésétől is – magyarázta az első helyezést elért Dunaújvárosi Főiskola csapatából Varga Róbert.

Sokakat a különböző járműcsodák csaltak szombaton a központba: a GAMF Eco-marathonos csapata, akik múlt héten még Lausitz-ban versenyeztek, most kiállították a Megameter II. nevet viselő járgányukat, amellyel idén 5-ikek lettek a világ legkisebb fogyasztású járműveinek versenyén. A GAMF hallgatói 2277 kilométert tudtak megtenni egyetlen liter benzinnel.

Főiskolás járműbemutató és napmotorépítő verseny a főtéren - KÉPGALÉRIA

A Megameter II. mellett a Lausitz-i verseny másik kecskeméti indulója, a Kandó szakközépiskola csapata is kiállította járművét. – Már tudjuk, min kell jövőre változtatnunk ahhoz, hogy akár 100 kilométert is javítsunk az idei eredményünkön – árulta el a pilóta, Horváth Viktor.

Az érdeklődők megcsodálhatták még a Kecskeméti Főiskola elektromobiljait is, amelyek szintén díjnyertes darabok. A legnagyobb érdeklődés mégis a Ceglédről érkezett Túri Attila gőzmozdonyát övezte. – Giziket – mutat a zöld mozdonyra. – Még a nagyapám készítette az 1930-as években vizsgamunkaként – tudjuk meg a büszke tulajdonostól. Az évek során ugyan elég ramaty állapotba került a kis gőzös, de Túri Attila egy év kemény munkájával felújította a modellt, és most sűrített levegővel működteti a gépezetet a gyerekek legnagyobb örömére. A főtéren rá is lehetett ülni a zöld szerelvényre, és Gizella mindenkivel szorgalmasan rótta a köröket.

Olvasóink írták

  • 3. gavallér 2011. június 05. 08:10
    „Gizike az a gőzeke, nem ? Semmi esetre nem lehet gőzmozdony.”
  • 2. szatyi 2011. június 04. 14:52
    „A képeken sehol nem látható "gőzmozdony"! Ami látható az egy ún. lokomobil aminek annyi köze van a gőzmozdonyhoz, hogy ugyanolyan gőzkazánja van. Közúton el tud közlekedni, anno úthengernek ill. mezőgazdaságban használtak ilyeneket szántáshoz, csépléshez -mint erőgép. De semmi esetre sem "gőzmozdony"!”
  • 1. seawasp 2011. június 04. 10:07
    „Gizikéről csak olvasva, azt hittem, valami termetes asszonyság, és a képeket megnézve, eltátottam a számat! Ügyes munka! :-D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rátgéber négyszáz fiatalt vár kosártáborába

Mintegy négyszáz fiatal aktív részvételével számol idei, bajai kosárlabdatáborában Rátgéber László, a Pécs női csapatának korábbi sikeredzője. Tovább olvasom