Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Hagyó-per: egy reklámfilm készítését elvállaló cég ügyvezetőjét hallgatták meg tanúként

A vádbeli időszakban a Smsystem Kft. ügyvezetőjeként dolgozó tanú elmondta: a BKV Zrt. honlapján találtak rá arra a felhívásra, amely szerint a közlekedési cég a kismama- és a kisgyerekes-bérletek bevezetésére reklámfilmet akar készíttetni.
Egy reklámfilm készítését 9,5 millió forintért elvállaló cég ügyvezetőjét hallgatták meg tanúként a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen, a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán. A vádirat szerint a BKV Zrt.-nek készített filmet nem használták fel.

A vádbeli időszakban a Smsystem Kft. ügyvezetőjeként dolgozó tanú elmondta: a BKV Zrt. honlapján találtak rá arra a felhívásra, amely szerint a közlekedési cég a kismama- és a kisgyerekes-bérletek bevezetésére reklámfilmet akar készíttetni.

A tanú hangsúlyozta: a vádlottak közül senkit sem ismer.

Homonnai János ügyész kérdésére a tanú elmondta: a 2007 szeptemberében alapított cég elsősorban informatikai, több cégnek pedig filmes szolgáltatást is nyújtott.

Későbbi vallomásában azonban kiderült, hogy kizárólag egy alkalommal, a BKV Zrt.-nek vállalták reklámfilm elkészítését, és két alvállalkozóval készíttették el.

A tanú szerint a film szinopszisát és a teljes pályázatot fél nap alatt elkészítették, a bérletet népszerűsítő filmet internetes terjesztésre és tévés reklámra tervezték.

Vallomásában a tanú elmondta, hogy több filmes megrendelést nem sikerült szerezniük, a szerződés értelmében elkészített filmmel kapcsolatban többre nem emlékezett. Szavai szerint e-mailben és futáron keresztül tartották a kapcsolatot a BKV Zrt.-vel. A számlákat általában 60 napra kifizető BKV Zrt. a filmért járó összeget a számla kiállítását követő néhány napon belül átutalta.

Az ügyész kérésére Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a tanú elé tárta a cégkivonatot, amelyben nem szerepelt filmkészítés.

"Nem tudom, melyik tevékenységi kör takarja a filmkészítést, nem vagyok
könyvelő" - válaszolt a tanú az ügyész kérdésére.

A felolvasott nyomozati iratok szerint R. Miklós nyolcadrendű vádlott, a közlekedési vállalat kommunikációs vezérigazgató-helyettese és Balogh Zsolt negyedrendű vádlott, megbízott vezérigazgató kérték a soron kívüli kifizetést.

A vádirat szerint H. Éva hatodrendű vádlott, aki Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes kabinetjében dolgozott, 2008 nyarán R. Miklós jelenlétében utasította Balogh Zsolt akkori megbízott vezérigazgatót, hogy meghívásos pályázat keretében, kismama- és kisgyermekes-bérlettel kapcsolatos témában 8-10 millió forint összegben készíttessen promóciós filmet az Smsystem Kft.-vel.

A vádirat szerint a filmet nem használták fel.

A nyolcadrendű vádlott ezzel szemben azt állította, hogy a közlekedési vállalat honlapjára felkerült a film, a televízióban azonban nem lehetett reklámfilmként bemutatni, mert ahhoz túl hosszú volt.

Ezután Török Gábor politológust, a Vision Consulting többségi tulajdonosát és ügyvezető igazgatóját hallgatta ki tanúként a törvényszék. A tanú elmondta: kizárólag a gazdasági életben tevékenykedő cégeknek készítenek napi, heti és havi jelentéseket, elemzéseket.

Emlékezete szerint 2007 végén küldtek kiajánlót a BKV Zrt.-nek is, majd a közlekedési vállalat részéről Z. Tibor kilencedrendű vádlott, aki 2007 augusztusától kommunikációs főosztályvezető, majd 2008. júliusától közönségkapcsolati főosztályvezető volt, jelezte, hogy szerződést szeretnének kötni.

Az egy évre kötött szerződést a BKV Zrt. nem hosszabbította meg - fűzte hozzá a tanú.

Beszámolt arról, hogy az úgynevezett VIP 2-es csomagot vásárolta meg a közlekedési vállalat, amely személyes kapcsolattartást nem tartalmazott. A szerződést egy újság előfizetéséhez hasonlította Török Gábor.

Hangsúlyozta: a BKV Zrt. részére "termékspecifikus" elemzést nem készítettek, véleménye szerint a cég vezetőjének, vezetésének lett volna fontos az általuk nyújtott információ.

Nyomozati szakban elhangzott vallomása szerint arra nem tudott választ adni, hogy a BKV Zrt.-nél hogyan és kik használták fel az általuk, gyakran naponta több alkalommal is elküldött információt. Feltételezése szerint, ha használták volna, akkor nem mondták volna fel egy év után a szerződést.

A vádirat szerint a Vision Consulting Kft. szolgáltatására a BKV Zrt.-nek a működéshez szüksége nem volt, semmilyen hasznot nem jelentett. A beérkező e-maileket a cég vezetői meg sem nézték. A szolgáltatásért BKV Zrt. 4,3 millió forintot fizetett ki.

A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintnál nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró május 14-én tanúkihallgatásokkal folytatja a bizonyítási eljárást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghosszabbították a két izsáki rendőr előzetesét

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a két férfi megalapozottan gyanúsítható a kényszervallatás, valamint… Tovább olvasom