Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Hagyó továbbra is tagad minden vádpontot

Kivétel nélkül tagadta a vele szemben megfogalmazott vádakat Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes az ellene és 14 társa ellen indított büntetőügy csütörtöki tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
Kivétel nélkül tagadta a vele szemben megfogalmazott vádakat Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes az ellene és 14 társa ellen indított büntetőügy csütörtöki tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken. Hagyó Miklós nem ismerte el, hogy arra utasította Antal Attilát, a BKV Zrt. akkori vezérigazgatóját, hogy az általa megnevezett informatikai tanácsadó céggel készíttesse el 50 millió forintért a Fővárosi Közgyűlés költségvetési bizottsága számára a 4-es metróról szóló beszámolót. A vádirat szerint Antal Attila 50 millió forintos keretösszeggel megbízási szerződést kötött a céggel, mely a munkát 8 nap alatt elvégezte. A Metro4 projekt koordinációs feladatainak támogatása, projektmenedzsment, projektadminisztrációs feladatok, valamint minőségbiztosítási tevékenység címen elkészített munkát a főpolgármester-helyettes "használt fel".

Antal Attila harmadrendű vádlott az informatikai tanácsadó céggel további szereződéseket kötött 5 éves időtartamra, melyek együttes összege 2,5 milliárd forint lett volna. A vádirat szerint a BKV Zrt. számára szükségtelen szolgáltatásokra megkötött szerződés alapján 2008 áprilisáig 133,5 millió forintot fizettek ki, ekkor a negyedrendű vádlott Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató felmondta a megállapodást. Hagyó Miklós részletesen indokolta felolvasott vallomásában, hogy az ügyészség álláspontjával ellentétben szükséges volt a szerződések megkötésére, mert a főváros rendszerváltás utáni legnagyobb beruházásáról történő tájékoztatás hasznos és nélkülözhetetlen volt.

A tanácsadó cég által elkészített anyagot a Fővárosi Közgyűlés megtárgyalta és elfogadta - hangsúlyozta a vádlott. Hagyó Miklós elmondta azt is, hogy Antal Attilával BKV-vezérigazgatóvá történt kinevezését megelőzően 2-3 alkalommal találkozott, de később szoros munkakapcsolat alakult ki közöttük. Tagadta, hogy a frissen kinevezett Antal Attilát utasította volna arra, hogy szerződést kössön a vádiratban szereplő tanácsadó céggel, ugyanakkor elismerte, hogy Antal Attilát ő ajánlotta Demszky Gábor, akkori főpolgármester figyelmébe.

Hagyó Miklós felolvasott vallomásában tagadta azt is, hogy Balogh Zsoltnak, a BKV Zrt. egykori megbízott vezérigazgatójának bármire utasítást adott volna. Emlékeztetett arra, hogy Balogh Zsolt két médium részére olyan interjút adott, mely után ő "Magyarország első számú közellensége lett". Ezért feljelentést tett becsületsértés vétsége miatt a negyedrendű vádlott ellen. A nyomozati anyagok és a vád ellentmondásban vannak egymással - mondta azzal a vádponttal kapcsolatban, melyben azzal vádolják Hagyó Miklóst, hogy 2007 végén arra utasította a negyedrendű vádlott Balogh Zsolt, hogy utaljon át csaknem 100 millió forintot egy cégnek, amellyel szerződést kötöttek egy utastájékoztató rendszer kiépítésére. A vádirat szerint a pénzt annak ellenére át kellett utalni a BKV-nek, hogy az "eredményes próbaüzem a mai napig nem zárult le". Hagyó Miklós hangsúlyozta: erről a szerződésről nem volt tudomása, nem utasított senkit.

A volt szocialista politikus vallomásának felolvasása közben többször megállt, és néhány korty vizet ivott. Második napja tart vallomásának felolvasása, amely a vádlott kezében lévő gépelt oldalakat figyelembe véve még jó ideig eltarthat.

Hagyó Miklós keddi kihallgatásának kezdetén elmondta: írásban tett vallomását olvassa fel, kérdésekre nem kíván válaszolni a tárgyalás jelenlegi szakaszában. Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró egyórás ebédszünetet rendelet el a tárgyaláson. A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak.

A vádhatóság Hagyó Miklóst folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót, kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével, hivatali visszaélés bűntettével, valamint hivatalos személy által elkövetett zsarolás bűntettével vádolja.

Olvasóink írták

  • 3. Emberségetavilágnak 2012. szeptember 15. 10:44
    „Tagad, persze, hogy tagad, hiszen csak egy politikus.
    Hozza a formát az elvárásoknak megfelelően.
    Egyik se hiteles, miért éppen ő lenne az?”
  • 2. Apátfalvi** 2012. szeptember 14. 01:53
    „Az, hogy a mostani vezetők is nagy kanállal állnak sorba a zsírosbödön előtt, igen sajnálatos, de ez nem mentség hagyó és társai számára. A magyarság nagy része kivégezné a zsírdisznót a mocskos tolvaj sleppjével együtt!”
  • 1. klj-54 2012. szeptember 13. 19:19
    „Bolond volna bármit is elismerni!
    Ő sem tett mást mint ma a fideszesek.
    Amellett a fidesz nélkül nem lophatott volna.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy ember életéért nyolc év börtönt kapott az ámokfutó

A Kiskunfélegyházi Városi Bíróság csütörtöki, elsőfokú ítéletében nyolc év börtönbüntetésre ítélte… Tovább olvasom