Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Halálos ugrás: a barátok cáfolják a rendőrséget - videóval

Kecskemét – Az elhunyt bázisugró, Markó Miklós társai szerint nem az időjárás okozta a tragédiát, hanem az, hogy barátjuk instabillá vált a levegőben, és túl későn nyitotta ki ejtőernyőjét.
Mint arról korábban beszámoltunk olvasóinknak, december 30-án, ugrás közben sziklafalnak csapódott és szörnyethalt egy 38 éves, kecskeméti születésű bázisugró a svájci Alpokban. A svájci rendőrség tájékoztatása szerint a végzetes baleset oka a viharos erejű szél lehetett, de a honlapunknak nyilatkozó szemtanú szerint ez nem igaz.

A delmagyar.hu-nak hétfőn sikerült megszólaltatnia az elhunyt bázisugró oktatótársát. Verebes Gábor elmondta, ő ezúttal nem utazott ki a csapattal, de úgy tudja, a korábban megjelent hírekkel ellentétben nem az időjárási körülmények miatt csapódott Miklós a sziklafalnak, hanem az ugrás után instabillá vált a levegőben, és túl későn nyitotta ki az ernyőjét.

Ezt erősítette meg Szörényi Csaba is, aki azon a tragikus napon együtt ment ki a Lauterbrunnen-i sziklatetőre Markó Miklóssal: - Nem igaz, hogy a nagy szél miatt csapódott Miki a sziklafalnak – idézte fel a történteket megtört hangon az elhunyt barátja. – Összesen nyolcan voltunk kinn a tragikus időpontban a sziklánál, mi négyen magyarok, három belga és még egy cseh fiú. Abban az időpontban teljes szélcsend volt, tökéletesek voltak az időjárási körülmények, ellentétben a korábbi hírekkel. Miki instabillá vált a levegőben az ugrás után, és ezt követően túl későn nyitotta ki ejtőernyőjét, és a szikla egyik peremének csapódott. Ez okozta halálát. Nyolc éve ismertem, rengeteg ugrás volt mögötte, feldolgozhatatlan ami történt – mondta a férfi honlapunknak.

A tragédia helyszínén rögzített, korábbi sikeres ugrásról készült felvétel.

Az esettel kapcsolatban felkerestük Magyarország berni konzulátusát is. Itt Miskolci Terézia konzultól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a svájci hatóságok nem értesítették a konzulátust a magyar férfi haláláról, csak a sajtóból értesültek a tragikus balesetről. Miután az elhunyt kinti ismerősei megtették a szükséges intézkedéseket, a Magyar Konzulátusnak nem kellett beavatkoznia, és a családdal sem vették fel a kapcsolatot.

A delmagyar.hu információi szerint az elhunyt bázisugró holttestét ezen a héten szállítják haza Magyarországra.

Olvasóink írták

  • 1. flexsnake*** 2011. január 04. 13:35
    „és milyen jelentősége van annak, hogy a szél fújt és hibázott, vagy csak hibázott?
    Ez egy cikk a semmiről.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szombaton kezdi meg a felkészülést a KTE

Néhány nappal meghosszabbították a KTE-Ereco labdarúgóinak szabadságát, így a korábban tervezett január 4-e helyett csak 8-án kell visszatérnie a játékosoknak Kecskemétre. Tovább olvasom