Délmagyar logó

2018. 10. 16. kedd - Gál 10°C | 23°C Még több cikk.

Három és fél évre ítélték a kecskeméti taxisra támadó fiatalt

Jogerősen három és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a fiatalt, aki tavaly egy konyhakéssel nyakon szúrt egy kecskeméti taxist.
A középiskolai tanulmányait abbahagyó, 1990-es születésű R. István 2008. április 5-ére virradó éjszaka Kecskemét több szórakozóhelyén is megfordult, ahol szeszes italt fogyasztott. Az éjszaka egy részét alkalmi nőismerősével töltötte, majd együtt taxiba szálltak, amit a későbbi sértett vezetett. A nőt hazavitték, majd a vádlott tovább utazott. Amikor ő is ki akart szállni, a sértett kérte tőle a viteldíjat, mire a fiatal férfi közölte, hogy nincs pénz nála, ezért menjenek tovább a rokonaihoz. Ezt követően az ittas vádlott újabb és újabb útirányokat jelölt meg, s miután több mint 30 kilométert autóztak, reggel fél hét körül Kecskemét külterületén, az alsószéktói tanyavilágban álltak meg. A vádlott itt sem jutott pénzhez, ezért a sofőr közölte R. Istvánnal, hogy beviszi a taxitársaság központjába, ahol rendezheti a számlát. Ezt követően a kocsi elindult a földúton, a vádlott pedig elővett egy konyhakést és hátulról közepes erővel nyakon szúrta a sértettet. A kés a penge tövében eltört.

A sértett kirántotta a kiálló pengét, majd az autóból kiugró vádlottat hátrahagyva elmenekült, s rádión riasztotta kollégáit, akik kórházba szállították. A kés a bőrereken kívül mást nem sértett meg, de a szakértői vélemény szerint súlyosabb, akár életveszélyes vagy halálos sérülés is kialakulhatott volna. A vádlott röviddel később önként jelentkezett a rendőrségen.

A táblabíróság közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek R. Istvánt, s ezért jogerősen három és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

Olvasóink írták

  • 1. dodó 2009. október 06. 12:36
    „Biztosan csakis a véletlen műve! Ez is halmozottan hátrányos helyzetű "fiatal"!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borfejtés közben folyékony ként ivott - meghalt

Az orvosi rendelőben meghalt az a férfi, aki borfejtés közben folyékony ként ivott Páhiban. Tovább olvasom