Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Hatgólos vereséget szenvedett a KNKSE Gyöngyösön

A Kecskeméti NKSE NB I/B-ben szereplő női kézilabdacsapata az újdonsült vezetőedző, Korsós Miklós vezetésével Gyöngyösön lépett pályára. A vasárnapi mérkőzés ugyan papírforma szerint alakult, de az edző szerint már voltak biztató jelek is.
Gyöngyösi FKK- Kecskeméti NKSE 35-29 (17-13)
KNKSE:
Dr. Zsoldosné - Rózsa 6, Herceg R. 3, Korsós 12/5, Tanú, Mocsári 2, Horváth 2. Cserék: Fekete (k), Sári, Felső 2, Orell 2, Csatlós, Balázs, Gombos.
Kiállítás: 8 perc illetve 10 perc.
Hétméteresek: 4/4 ill. 6/5

A listavezető otthonába látogatott a hétvégén a hírös városi csapat. Márki sérülése még nem javult, így a kiváló játékosokkal rendelkező gyöngyösiek ellen a Kecskemétnek változtatni kellett a kezdő felálláson. A lányok nem lepődtek meg és hatalmas akarással és jó játékkal rukkoltak ki. A nézőtéren a szurkolók döbbent csendben figyelték, hogy a vendégek a hetedik percben már 7-1-re vezettek. Hamar kikérték az időt, de élni a lehetőségekkel nem bírtak. Kilencedik percben a kecskemétiek kapusukat is elvesztették egy jól irányzott fejlövés után. Fekete kapus azonban ott folytatta, ahol Zsoldosné abbahagyta. Félidő utolsó hét percére elfáradtak a kecskeméti kulcsjátékosok és a cserék kaptak lehetőséget. Ők azonban megilletődve játszottak és ezt a Mátraaljaiak ki is használták.

Második játékrészben a kecskeméti játékosok mind támadásban, mind védekezésben sok hibát vétettek, melyet az ellenfél ki is használt. A félidő utolsó 10 percére a kecskemétiek átszervezték védekezésüket, majd nagy hajrát nyitotta. A végjátékot ugyan megnyerték 9-3-ra, de ez már csak a szépítésre volt elég, hat góllal nyert így is a Gyöngyös.

Korsós Miklós vezetőedző az első bajnoki mérkőzéséről a következőt nyilatkozta: „Elképesztő iramot diktáltunk és meg is leptük ellenfelünket. Lassan azonban felőrölték védekezésünket. Biztató hogy a cserék a kezdeti félénkségüket levetkőzve magukra találtak és szépen helyt álltak. Mindenképp úgy dolgozunk tovább, hogy az első húsz és utolsó tíz perc teljesítményét tudjuk produkálni, ha ez megvalósul sok örömet fogunk szerezni a kecskeméti szurkolóknak."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őszi séta az arborétumban – galéria

A hétvégén is kitartó tavaszias időjárás sokakat kicsábított a Kecskeméti Arborétumba. Tovább olvasom