Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

HÉV épül Kecskeméten is?

Kecskemét és térségének közlekedési fejlesztésére megvalósíthatósági tanulmány készül, melyet az Európai Unió és az állami költségvetés 401,8 millió forinttal támogat; ha a fejlesztés megkezdődhet, ez 135 milliárd forint pályázati forrást jelenthet a városnak.
A tanulmányban megoldásokat próbálnak találni Kecskemét és térségének közlekedési problémáira, a közösségi közlekedésre koncentrálva, a munkaerő mobilitását is segítve - mondta Zombor Gábor (Fidesz-KDNP) , Kecskemét polgármestere az MTI-nek.

Hangsúlyozta: az elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a munkahelyeket az ingázók könnyebben elérhessék, és a munkaerő mobilitása a munkáltatóknak is előnyös.

Zombor Gábor kiemelte: Kecskemét jelentős részét köti le a közlekedésfejlesztési programoknak, melyek összességében 135 milliárd forint pályázati forrást jelenthetnek a városnak, ebből az elővárosi közlekedés fejlesztésére vonatkozó projekt 75 milliárd forint.

A polgármester szerint a programok megvalósításának középtávon van esélye, ami azt jelenti, hogy az Európai Unió 2014-től induló költségvetési ciklusában fejeződhetnek be.

Az elővárosi közlekedést fejlesztő projekt megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére 8 hónap áll rendelkezésre, majd a végleges tervek elkészítése következhet, szintén megközelítőleg 8 hónap alatt, ezt követően indulhat a kivitelezés - fűzte hozzá. Mint mondta, a várost és térségét érintően HÉV-jellegű kötött pályás közlekedésről is szó lehet, vagy a munkavégzéshez illeszkedő, sűrített autóbuszjáratokról.

A közúti közlekedési fejlesztés Szentkirályt, Kerekegyházát, Fülöpházát, Balázspusztát, Szabadszállást, Fülöpszállást, Ballószöget és Helvéciát érintheti. Ezek a gyűjtőutak jelenleg is nagy forgalmat bonyolítanak le.

Olvasóink írták

  • 2. lukrecia 2012. április 10. 18:25
    „Valo igaz, nyugaton a varosok zomeben a vasutallomas a belvaros kozelsegeben van.
    Stuttgart, Munchen eseteben a setalo utca vege a nemzetkozi Nagy vasutallomas . Ott persze hogy teret tud nyerni az U Bahn, S- Bahn (foldalatti)
    A villamos tendert kereg alatti megoldassal kellett volna megoldani Szegeden is a belvarosban.
    Kecskemeten az elkerulo ut hianya az egyik gond. A Dunafoldvari ut, nincs osszekotve a az Auchannal a deli varosresszel. Ezert a tranzit mind a belvaros fele megy.”
  • 1. andreasz 2012. április 10. 16:36
    „Szép lassan beigazolódik,hogy nem kellett volna a kisvasútakat megszüntetni. Szeged térségében milyen jó volna ha ezek a vonalak meglennének. Annyit kellene most tenni, hogy a Nagyállomás helyett elérhetőbbé kellene tenni a végállomást a városban. A vidéket a tanyavilággal együtt jól felfűzték ezek a vonalak.
    Ész szerű lenne a most ritkításra kerülő Szeged-Makó vonalat korszerűsíteni és az érintett falvakban közelebb vezetni a település központjához. Régen pl. Klárafalva és Ferencszállás megállók kilométerre voltak a falutól.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zálogba adta a kölcsönkért láncfűrészeket

Kiskunhalas - A tulajdonos tudta nélkül adott le két kölcsönkért láncfűrészt egy kiskunhalasi férfi.… Tovább olvasom