Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 2°C | 8°C Még több cikk.

Holtan találtak egy kalocsai férfit - csatornába dobták

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya sajtótájékozatón számolt be az esetről.
A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közigazgatási hatósági eljárást indított egy 39 éves kalocsai férfi rendkívüli halála miatt. A férfi holttestét 2013. november 10-én a Foktő-Kisfoktő külterületén található Nagy-éri-csatornában találták meg, a halál bekövetkezésének oka és körülményei nem voltak egyértelműen megállapíthatóak.

Az elsődleges intézkedések során kiderült, hogy a férfi 2013 augusztusa, szeptembere óta ismeretlen helyen tartózkodott, ami miatt - hozzátartozójának bejelentése alapján - a Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya tartózkodási helyének megállapítására 2013. október 17-én a férfi körözését rendelte el.

Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

Az elvégzett igazságügyi orvosszakértői boncolás eredménye szerint a férfi halálát idegenkezűség okozta. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ezért 2013. november 13-án emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A bevezetett rendőri intézkedések eddigi adatai szerint a sértett 2013. szeptember 1-jén Kalocsán felkereste volt barátnőjét, a 43 éves V. Brigittát, akinél ekkor ott volt a nő jelenlegi barátja, J. Péter 36 éves kalocsai férfi is. A lakóház műhelyében szóváltást követően J. Péter és V. Brigitta vascsővel több ütéssel megölte a 39 éves férfit. A lakóházba hazatérő hozzátartozó, V. Gábor 67 éves ottani lakossal közösen, annak gépkocsijával elszállították a holttestet, majd Kisfoktő külterületén, az 51-es főút közelében található Nagy-éri-csatornába rejtették.

Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya V. Brigittát és J. Pétert emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, V. Gábort pedig bűnpártolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A három terheltet a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Olvasóink írták

  • 1. pachakuti 2013. november 16. 12:06
    „Beilleszkedési problémák állhatnak az ügy hátterében.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Együtt értük´´ - családi nap az autistákért Kecskeméten

Családi napot és segélykonceret tartanak az Autisták Oktatásáért Alapítvány javára október 23-án… Tovább olvasom