Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Ismét meghosszabbították az izsáki rendőrök előzetes letartóztatását

A járásbíróság augusztus 6-án hozott döntése értelmében a gyanúsítottak október 11-ig előzetes letartóztatásban maradnak.
Nem jogerősen október 11-ig meghosszabbította a Kecskeméti Járásbíróság annak a két, azóta leszerelt rendőrnek az előzetes letartóztatását, akik a gyanú szerint annyira megvertek egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt előállított román állampolgárságú férfit, hogy az belehalt sérüléseibe – közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.

Sárközy Szabolcs elmondta: a járásbíróság augusztus 6-án hozott döntése értelmében a gyanúsítottak október 11-ig előzetes letartóztatásban maradnak. Mivel azonban a határozat ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezhetnek, az még nem emelkedett jogerőre – tette hozzá a szóvivő.

A Kecskeméti Járásbíróság legutóbb május 9-én hosszabbította meg kilencven nappal a két rendőr előzetes letartóztatását.

Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője korábban az MTI-vel azt közölte, hogy a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség kezdeményezte a hosszabbítást. Az ügyészség az ügyben kényszervallatás és halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

A Bács-Kiskun megyei Orgoványon április 8-án délután szolgálatukat teljesítő rendőrök intézkedést kezdeményeztek egy 47 éves férfivel szemben motorosfűrész-lopás gyanúja miatt. Az izsáki rendőrőrsről este tettek jelentést, hogy az intézkedés alá vont személy elhunyt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb gyanúsítottak a kecskeméti kábítószeres ügyben

Egy kecskeméti, egy szabadszállási, egy kiskunfélegyházi, valamint egy ceglédi lakos is előzetes… Tovább olvasom