Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 3°C Még több cikk.

Ismét többen szeretnének bejutni a Kecskeméti Főiskolára

Kecskemét - A Kecskeméti Főiskola azok között a felsőoktatási intézmények között van, amelyek stabilan őrzik pozíciójukat.
A tavalyi évhez képest 10 százalékkal többen szeretnének bejutni a Kecskeméti Főiskolára. Igaz ez az összes jelentkező számára és azokra is, akik első helyen jelölték meg a Kecskeméti Főiskolát. Míg az előbbi szám 2443-ról 2696-ra emelkedett, addig azoknak a száma, akik elsősorban a kecskeméti intézményben szeretnének tanulni 1145-ről 1266-ra nőtt - olvasható Kecskemét város honlapján.

Ez a 10 százalékos emelkedés annak fényében jelentős eredmény, hogy tavaly a Kecskeméti Főiskola volt az egyetlen olyan vidéki felsőoktatási intézmény, ahol a jelentkezők számának jelentős országos visszaesése mellett sikerült növelni az intézménybe felvételizők számát. Idén országosan 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly, ám a "többlet" csak az intézmények valamivel több, mint a felénél jelentkezett. A Kecskeméti Főiskola azok között a felsőoktatási intézmények között van, amelyek stabilan őrzik pozíciójukat.

A jelentkezők számának emelkedése a Kecskeméti Főiskolán idén annak köszönhető, hogy többen érdeklődnek az agrár- és a pedagógiai képzések iránt. A GAMF Karra felvételizők száma érdemben nem változott a tavalyi eredményekhez képest, a Kertészeti Főiskolai Kart viszont 216-an, a tavalyinál 53-mal többen, míg a Tanítóképző Főiskolai Kart 310-en, a tavalyinál 78-cal többen jelölték meg az első helyen - olvasható Kecskemét város honlapján.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos baleset a Hetényegyházi úton

A 5218-as számú úton - az autópálya felüljáró közelében - két személyautó tisztázatlan körülmények… Tovább olvasom