Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Jegyesoktatás: felkészülés a házasságra

Hamarosan elkezdődik a jegyesoktatás azok számára, akik idén nyáron szeretnének áldást kérni házasságukra a Református Egyház szertartása szerint. Mostantól nem csak a lelkészek, hanem a gyülekezet tagjai is a párok segítségére lesznek.
Kecskeméten tavaly csökkent először ötszáz alá a polgári házasságkötések száma. 2010-ben 417-en mondták ki a boldogító igent a megyeszékhelyen. Ezzel párhuzamosan az egyházi esküvőt választók száma is évről évre csökken. A Református Egyház szertartása szerint házasságukra áldást kérő párok száma utoljára 2007-ben haladta meg az ötvenet, tavaly már csak harmincnyolc pár kötötte össze életét.

Az idén házasságot kötő párok többsége számára hamarosan elkezdődik a jegyesoktatás. - A párok többsége már előző év novemberében készül a házasságkötésre, hiszen akkor nyitják meg a városházán az esküvői előjegyzést – mondta a delmagyar.hu-nak Varga Nándor elnöklelkész. - Utána azok, akik a Református Egyház szertartása szerint szeretnék házasságukra Isten áldását kérni, igyekeznek minél hamarabb bejelentkezni a lelkészi hivatalba is, hogy időpontot foglaljanak. A legnépszerűbb a május eleje, illetve a nyári hónapok és szeptember eleje – tette hozzá Varga Nándor.

Örömök és próbatételek

A református esküvő nem esketés, hanem a XVIII. századból eredő szertartás során Isten áldását kérik a házasságra. A pár mint férj és feleség érkezik meg a templomba a polgári házasságkötést követően. Ezt azonban meg kell előznie a jegyesoktatásnak, melynek ideje alatt a párok legalább három alkalommal találkoznak a lelkésszel. – Ebből kettő inkább elméleti beszélgetés, ami arról szól, hogy mi a házasság lényege református hitelveink szerint, milyen bibliai tanítások, hitvallásos tételek állnak mögötte. A harmadik beszélgetés pedig a szertartásról szól, hogy mi, miért és hogyan történik, milyen feladata lesz a párnak – emelte ki Varga Nándor.

Varga Nándor:  Senkitől sem várható el, hogy titkolnia kelljen hitét.
Varga Nándor: Senkitől sem várható el, hogy titkolnia kelljen hitét.

Az oktatáson több pár is részt vehet egyszerre, de sokszor fordul elő az is, hogy a lelkész egyénileg beszélget a jegyesekkel. - Elsősorban az a feladatunk, hogy a párokkal tisztázzuk, hogy milyen gondolatokkal lépnek a házasságba. Felajánljuk nekik a lehetőséget, hogy bármilyen kérdésük van, tegyék fel. Nincsenek tabutémák, mindenről szabad és kell is beszélgetni. Fontos, hogy a párok érezzék, a házasság gondozásra szorul, éppen úgy, ahogyan egy épület. Annak a tatarozásához sem akkor kell hozzálátni, amikor már az alapjáig romokban hever, hanem folyamatosan karban kell tartani. A házassággondozás kapcsán sokan előítéletesek. Azt gondolják, ez azokért van, akiknek probléma van a házasságukkal, holott erre egy jól működő, egészséges párkapcsolatnak éppen úgy szüksége van – tette hozzá Varga Nándor.

Az elnöklelkész tapasztalata szerint a jegyespárok többsége nagyon érdeklődő. Ha elérik céljukat a beszélgetések, akkor a résztvevők fel merik tenni kérdéseiket, elmondják kétségeiket, félelmeiket. Néha komoly aggodalmakat ébreszt, ha azt érzi a lelkipásztor, hogy a jegyesek talán nem osztják meg egymás között nyíltan gondolataikat.

A beszélgetésekbe mostantól bevonnak olyan gyülekezeti tagokat is, akik házasságban élnek. – Sok pár jelentkezett, hogy szívesen segítene a felkészítésekben. Ők vállalták, hogy egy-egy jegyespárt fogadnak az otthonukban, akiknek mesélnek arról, hogyan élnek keresztyén házasságban, hogyan élik meg örömeiket, áldásaikat, a kihívásokat és a próbákat.

Csökkenő házasságkötések

Varga Nándor szerint a társadalmi környezet nem kedvez a házasságnak, pedig ez hosszú távon aláássa az egészséges közösség jövőjét. Az esküvő ma „nem divatos dolog", egyházi szertartás szerint pedig különösen nem az, bár nem is az a cél, hogy különböző divatokat, igényeket elégítsünk ki ezzel.

- Mi egy csodálatos lehetőséget és utat kínálunk fel mindenkinek, az Isten közösségében. A házasságukra ma áldást kérő párok kisebbségben vannak Magyarországon. Mindezek ellenére mégis egy nagyon elkötelezett közösségről van szó. Talán az is érzékelhető, hogy egyre tudatosabban lépnek azok a fiatalok a házasságba, akik a polgári mellett az egyházi szertartást is vállalják. A párok többsége előtt sok kiábrándító példa van, látják, mennyi nehézséggel kell megküzdeniük. A mi feladatunk, hogy a házasság szépségét hangsúlyozzuk - mondta az elnöklelkész, aki szerint nem csak a házasságban élők, de a tágabb közösség számára is komoly erőtartalék van abban, ha két ember együtt küzd meg egy-egy kihívással.

Ha a jegyesek úgy döntenek, hogy református szertartás szerint szeretnének áldást kérni házasságukra és valamelyikük nincs megkeresztelve, abban elsősorban nem akadályt, hanem lehetőséget lát Varga Nándor. - Ha valaki egy olyan párral él együtt, aki hívő, semmiképpen sem zárhatják ki az életükből a vallás kérdését. Senkitől sem várható el, hogy titkolnia kelljen hitét, vagy elnyomnia magában, ez olyan súlyú problémát, mely már magát a házasságot kérdőjelezi meg a másik elfogadásában. Isten igéje arra figyelmeztet: „Ne hajtsd fejedet felemás igába." Igen sokszor a még nem keresztyén másik fél nyitottsága, elfogadókészsége, párjának hitvalló élete felnőtt konfirmációhoz, a gyülekezet közösségébe vezeti azt is, aki eddig távol volt az Isten világától. A házasság csak úgy működhet jól, ha őszinte és ez a szertartásra is különösen igaz, mert ha nem akkor csak formalitássá silányul, egy felemelő, szép órája marad az életünknek. Hitünk szerint azzal, hogy Isten áldását kérjük a házasulandók közös életére, az kívánjuk, hogy a mi erőnk, a mi hűségünk, a mi szeretetünk, a mi kitartásunk az Úr segítségével és ajándékaival egy életre elegendő legyen és napról-napra megújuljon – fogalmazott Varga Nándor.

Olvasóink írták

  • 2. kecskeméti2 2011. március 06. 16:38
    „A mai társadalmak nem a házasságra vannak berendezkedve, ez igaz. Nem véletlen a rengeteg széthullott család, sokan tényleg csak azért mennek bele, mert a szülőktől azt hallják végig hogy "márpedig utód az kell!". jah csak nem mindegy milyen áron..”
  • 1. papsajt 2011. március 06. 13:30
    „Erről tudnék mesélni!
    Ez én esetem:
    A jegyesoktatás is a ceremónia része amin túl kell esni.
    Az örökös noszogatás a rokonoktól ,és az ismerősöktől, oda vezet, hogy már gyerekkorban beépül az agyba, hogy ez bizony kell, hogy felnőtt legyél.
    A csaj azt akarja hogy valaki elvegye, és fehér ruha lehessen rajta.
    A pasi azt hiszi ettől fog benőni a feje lágya és hatalmas buli lesz a haverokkal. És egyébként is olyan régóta együtt vannak,hogy mi baj lehet :)

    Esküvő, hajcihő, meg egy papír.

    Rosszabbik esetben jöhet a gyerek.

    Aztán valami mégsem klappol.

    Egyre kritikusabb az ember a másikkal, és hova mész már megint a haverokkal, és miért nem jössz
    anyámékhoz......

    Majd a "férfi" fut egy másik nő karjaiba, mert anyuci szoknyájához nem futhat :)

    A feleség pedig bosszút áll. Mert"minden pasi egy disznó" .

    :)
    Általános észrevétem: 30 éves kor alatt a nők 80%-a gondolja komolyan a házasságot, míg a férfiak 20%-a.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nagymama sütije: Mákos kocka

Ezen a hétvégén ismét azoknak kedveskedünk, akik szeretik a mákot. A nagyi receptjei közül ugyanis… Tovább olvasom