Délmagyar logó

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 14°C | 25°C Még több cikk.

Jogerős: 13 év fegyházbüntetés egy pedofil apának

Többször is fajtalankodott saját tízesztendős lányával, majd az esetet felismerő feleségét is bántalmazta egy újteleki férfi, akit emiatt jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt S. Gábor János ellen indított büntetőügyben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét. Mivel az I. fokon eljáró bíróság ítéletét a táblabíróság eltúlzottan enyhének találta, a vádlottra kiszabott fegyházbüntetés időtartamát 10 évről 13 évre súlyosította. Egyben kimondta: a vádlott szülői felügyeleti jogát nem csak a sértett esetében - miként tette azt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság -, hanem minden gyermeke vonatkozásában megszünteti.

Korábban:

A 38 éves vádlott, S. Gábor 7 osztályt végzett, egy vállalkozó mellett dolgozó, korábban egyszer, lopásért elítélt vádlott feleségével és három kiskorú gyermekükkel 2008 októberétől lakott Újteleken. A vádlott 2008. december 23-án – kihasználva felesége és középső gyermeke távollétét, valamint azt, hogy legkisebb gyermeke a szobában a televíziót nézte – a fürdőszobába hívta akkor 10 éves kislányát, és arra kérte, hogy vetkőzzön meztelenre. Miután a lány vonakodott, az apa azzal fenyegette meg, hogy elvágja a torkát. A kislányt levetkőzött, az apja pedig azon az estén kétszer is fajtalankodott vele, majd közölte a lányával, hogy ha bárkinek említést tesz a történtekről, elvágja a torkát. Ezt követően 2009. augusztusáig még több - pontosan meg nem határozható alkalommal - a kislányt megöléssel fenyegetve, fajtalankodásra kényszerítette a gyereket.

2009 nyarán az édesanyának feltűnt, hogy a kislány viselkedése megváltozott, magába forduló lett, egyre többet van egyedül, nem érdekli semmi. Rákérdezett: történt-e vele valami? Ekkor a kislány elmesélte, miket tett vele az apja. Amikor az asszony megkérdezte a férjét, hogy igazat mond-e a lányuk, a férfi – félve a lebukástól – megfenyegette a feleségét: ha bárkinek elmondja, mit tett közös gyerekükkel, akkor megöli őt.

2009 augusztusában a vádlott azt kérte az anyósától, hogy ha vele bármi történne, akkor vegye magához a gyerekeket. 2009. szeptember 8-án a vádlott az ágyába – pontosan nem tisztázható okból – egy úgynevezett „zsinegelőt" is behelyezett, amit maga készített, és aminek mindkét végén egy fadarab volt. Másnap hajnalban, úgy 4 óra tájban a férfi a hanyatt fekvő és alvó felesége arcára egy párnát szorított. A felébredő sértett könyörgésére azt suttogta neki: „Meg fogsz halni". Az asszony próbált menekülni, védekezett akkor is, amikor a férje már nem a párnával, hanem puszta kézzel fojtogatta. A 3-4 percig elhúzódó fojtogatás következtében az asszony egy időre az eszméletét is elveszítette, az orrából és a szájából folyt a vér. A feleség sérülése 8 napon belül gyógyultak, de a nyaki erek és légutak elszorítása következében beálló eszméletvesztés, az agy átmeneti oxigénhiányos állapota – amíg a cselekmény zajlott – közvetlenül életveszélyes állapotnak minősül – áll az első fokon eljáró bíróság ítéletében. A vádlott ekkor saját elhatározásból elállt ölési szándékától, és kiment az udvarra.

Reggel a férfi elengedte a sértettet vásárolni, de az asszony a szüleihez ment, édesanyjának elmondta, mi történt vele az éjszaka. Később, amikor a nagyszülők segítségével kihozták a gyerekeket a házból, az asszony pedig feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozók a vádlottra a háza melletti kamrában, egy széken állva és kötélen lógva találtak rá.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2010. október 29-én nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett erőszakos közösülés, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak és életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek S. Gábor Jánost. Ezért őt a bíróság 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész, súlyosításért - hosszabb tartamú, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérve – nyújtott be fellebbezést, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Olvasóink írták

  • 13. rika10 2011. március 17. 16:36
    „Még azt sem lehet rámondani, hogy beteg állat, mert az állat védi a kicsinyét. Remélem nap, mint nap eszébe juttatják mit tett.”
  • 12. jozko 2011. március 17. 15:39
    „Fel kellene függeszteni.”
  • 11. mazsolaszolo 2011. március 17. 14:00
    „1. Ha kirúgod alóla a széket, akkor gyilkosságért ülsz. Ha ráveszed, hogy legyen már öngyilkos, mert az jobb lenne neki, akkor azért is sokat kapsz, szerintem. DE ezt jobban tudják a hivatásosok.

    Sokkal jobb neki az, amit törvényesen kapott: biztos, hogy nem lesz gondja 13 évig se kosztra, sem kvártélyra, és nem kell a látogató hozzátartozóktól csomagocskában kérni hashajtót sem. Úgy öt év múlva esetleg pelust, hogy be ne folyjon...tudom, gonoszkodó és kegyetlen vagyok, de ha arra gondolok, hogy a gyerekkel mi lesz...szó szerint <moderálva> az életét. Alig hiszem, hogy menthető, különösen, ha a gyerek csak átlagos képességű és nincs sok belső ereje.

    Remélem, a gyerek minden nevelője, aki sáros - mert bizony sáros! - észre kellett volna venni a súlyos traumatizáció jeleit, különösen, hogy ma már a csecsemőgondozóktól kezdve felfelé minden gondozó-nevelő oktatódik erre - most a sárgaföldig pirul szégyenében és bűntudatában. Van miért.”
  • 10. CsImre 2011. március 17. 13:13
    „DM+ Kecskemét = zebrán gázolás, vagy pedofil apa.”
  • 9. Martynko 2011. március 17. 13:03
    „Remelem legalabb a bortonben csak kotelet kap szek nelkul.”
  • 8. küzsu 2011. március 17. 12:21
    „ez a féreg a mi pénzünkből fog élni, de a börtönben móresre tanítják mert ott az ilyen" embert" nem szeretik a gyilkosok sem!”
  • 7. dodó 2011. március 17. 11:36
    „Ezt a szegínyt még a választásból és választhatóságból is kirekesztették.”
  • 6. lidocain 2011. március 17. 10:19
    „megtévesztő a cím.
    reméltem,hogy beteljesült.”
  • 5. bambinaXX 2011. március 17. 10:07
    „1,4. ugyanezt gondoltam. 1elítélt napi ellátása 8000 Ft és egyszer kijön. Akkor mi lesz vele? Megpróbál normális életet élni? Vajon a családja fog rettegni tőle?... :(”
  • 4. csafe 2011. március 17. 08:41
    „1. Pepejeans
    A fenébe..... megelőztél...”
  • 3. alfa258 2011. március 17. 08:39
    „Igen, ki kellett volna rúgni a széket alóla, és el van rendezve az ügy! Az ilyen aljas élőlényre kár az adófizetők pénzét pocsékolni! Ebből a <moderálva> sohasem lesz normális ember, és a kislánynak, a családjának sohasem gyógyuló sebeket okozott! Nem is értem az ilyenért mért nem 117 évet kapnak ???????????????!!!!!!!!!!!!!”
  • 2. KamuNeni 2011. március 17. 08:36
    „Kamu volt az egesz. ha meg akarta volna olni magat akkor meg is csinalta volna. Csak sajnalatot akart es egy kis egyutt erzest. Mindenkinek kell a szeretet akarmilyen allat is.”
  • 1. Pepejeans 2011. március 17. 07:57
    „Ki kellett volna rúgni alóla a széket. A pedofilokért nem kár.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset az 53-as főúton - fotókkal

Egy 22 éves fiatalember vesztette életét abban a balesetben, amely csütörtök hajnalban történt Kiskőrös közelében.
Tovább olvasom