Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Jogerősen hét év fegyházbüntetés a Fiatal Baloldal korábbi elnökségi tagjának

Jogerősen hét év börtönnel, illetve nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a két ballószögi férfit, akik 2009 szeptemberében kirabolták az ágasegyházi takarékszövetkezeti fiókot.
A két, jelenleg 33 esztendős vádlott - akik gyerekkoruk óta ismerték egymást - anyagi gondokkal küzdött, ezért elhatározták, kirabolnak egy pénzintézetet. A rablás helyszínéül az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ágasegyházi fiókját szemelték ki.

A rablást megelőzően háromszor is megjelentek a helyszínen, figyelték a fiók forgalmát és megtervezték a menekülési útvonalukat is. A másodrendű vádlott, Luptovics Norbert ilyenkor szigetelő szalaggal meghamisította az általuk használt autó rendszámát. 2009. szeptember 11-én Fodor András elsőrendű vádlott fekete ruházatot, baseballsapkát és a szemeket teljesen eltakaró napszemüveget vett magára, és eltette a másodrendű vádlottól kapott gázriasztó pisztolyt. Ezután a megváltoztatott rendszámú autóval elmentek Ágasegyházára.

Az elsőrendű vádlott - míg társa a közelben autóval várta - bement a fiókba, a pisztolyt az ügyintézőnőre fogta, bedobta elé a magával vitt szatyrot, és rászólt, hogy gyorsan pakolja a pénzt. A nő előrehívta a pénztárost, aki több mint 1,7 millió forintot tett be az zacskóba. A férfi a zsákmánnyal elhagyta az épületet, majd kint várakozó társával elmenekültek.

A vádlottak elosztották a megszerzett pénzt. A nyomozáskor tartott házkutatás során Luptovics Norbertnél megtalálták a rabláshoz használt pisztolyt és hozzá három lövedéket, valamint egy másik lőfegyvert is lőszerrel. Az elsőrendű vádlott bűnösségére kiterjedő beismerő vallomást tett, míg a másodrendű vádlott tagadta, hogy bármi szerepe lett volna a rablásban. A táblabíróság jogerősen Fodor Andrást hét év börtönbüntetéssel, Luptovics Norbertet nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta.

Korábban írtuk:

Az elsőrendű vádlott, F. András, aki az egykor Fiatal Baloldal elnevezéssel működő szervezet kecskeméti elnökségi tagja volt, 2009. szeptember 11-én az ágasegyházi Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetben egy riasztópisztollyal az egyik alkalmazottat arra kényszerítette, hogy átadja a kasszában lévő pénzt.

A másodrendű vádlott eközben az épület előtt várakozott. A vádlottak az átadott 1 millió 732 ezer forinttal elmenekültek. A pénz azóta sem került elő. A rablásnál használt, engedély nélkül tartott riasztópisztoly a másodrendű vádlotté volt, ezért őt a vádhatóság lőfegyverrel való visszaélés vétségével is vádolta.

A nyomozás során, valamint a bírósági eljárásban F. András teljes körű, önmagára is terhelő beismerő vallomása bizonyítást nyert. A vádlott a per korábbi szakaszában a bankrablással kapcsolatban elismerte a bűnösségét, és magára nézve terhelő vallomást tett. Vallomása szerint a rablás után a pénzt eljátszották. A másodrendű vádlott nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

F. András a bűncselekmény elkövetése után néhány héttel bement a rendőrségre, az egész bankrablási történetet elmondta, de azt állította, hogy ő nem vett részt benne, csak hallomásból tud róla. A másodrendű vádlottat ezután kommandósok elfogták, majd kiderült, hogy F. András nemcsak tudott a bűncselekményről, hanem tevékenyen részt vett benne. Ezután őt is őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

2010-ben kiengedték az előzetes fogva tartásból, ezután Ausztriában újabb bűncselekményt követett el, elfogása után átadták a magyar hatóságoknak. F. András neve korábban a Zuschlag-perben is felvetődött. Az akkor már előzetes letartóztatásban lévő politikus levelet írt az ügyészségnek, és Zuschlag János elsőrendű, valamint Kullai Tamás hetedrendű vádlottra - akivel együtt volt tag a szocialisták ifjúsági szervezetében - terhelő vallomást tett. A vádhatóság akkor becsatolta a bizonyítási eljárás részeként a levelet, a bírói tanács elnöke azonban nem hallgatta meg a tanúnak jelentkező férfit.

Az ügyész az ítélet súlyosbításáért, vádlottak és védőik enyhítésért jelentettek be fellebbezést, ezért a per a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Olvasóink írták

  • 4. klj-54 2012. szeptember 27. 12:56
    „Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (Ismertebb nevén : "Koba" később "Sztálin") is ezzel kezdte emiatt aztán Szibériába száműzetett.
    Most akkor retteghetünk? :)))”
  • 3. zsuzsmo 2012. szeptember 27. 12:51
    „Nem hiszem, hogy a bűnözés párt-függő lenne.... Minek ebbe belekeverni a politikát...”
  • 2. Beroesz 2012. szeptember 27. 11:06
    „Egészen radikális eszközökkel küzdött a társadalmi egyenlőség érdekében, micsoda forradalmi hevület! Mint a régi szép időkben, nemzetközi szintre emelte a küzdelmet, igazi mozgalmi romantikát szimatolok.

    A konspiráció sajnos nem az erőssége.”
  • 1. Mozimasiniszta 2012. szeptember 27. 08:50
    „A cucillistáknál ez az alapképzés része , hogy később sikeres politikus lehessen belőle...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Embercsempészet közben történt baleset Bácsbokodnál

Öt afgán határsértő szállítása közben szenvedett balesetet egy budapesti férfi. Sérülés nem történt,… Tovább olvasom