Delmagyar.hu - 2012.02.17. 18:35
Szombattól lassú enyhülés veszi kezdetét, és Bács-Kiskun megye területén megszűnnek a nappali fagyok. Hajnalban még -4 fok is lehet, de délutánra ez +4-5 fokig is enyhülhet a levegő, aminek köszönhetően jelentős olvadás kezdődik. Miután az utóbbi évek legkomolyabb havazása volt februárban, most jön a sokak által leginkább utált része a télnek: hókása, pocsolyák, sár, és tavak a járdák-, utak közepén. A következő két hétben folyamatosan melegszik majd a levegő, így a jelenlegi adatok szerint vége is az igazi, kemény télnek.
Országos előrejelzés: Szombaton többnyire gyengén felhős, napos idő várható, északkeleten előfordulhatnak erősen felhős területek is. Csapadékra nem számíthatunk. Pénteken az északnyugati szél a Dunántúlon és a főváros térségében időnként megerősödik, szombaton általában mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +1, -5 fok között, a kevésbé felhős, hóval borított tájakon -8 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 0, +8 fok között várható.