Delmagyar.hu - 2012.06.26. 14:28
A vádirat lényege szerint a vádlott, M. Mária több sértettnek is azt állította, hogy gazdaságfejlesztési célra, vissza nem térítendő pénzbeli támogatásokra kiírt pályázatok elkészítésével foglalkozik. Ennél fogva felajánlotta a sértetteknek különböző pályázatok elkészítését, melyért pénzt vett fel, a pályázatokat azonban nem készítette el. A vádirat tartalmazza azt is, hogy a vádlott az egyik sértett esetében úgy kért jogtalan előnyt, hogy azt a látszatot keltette, miszerint a pályázatokkal kapcsolatosan hivatalos személyt veszteget meg, illetve magát is valótlanul hivatalos személynek adta ki.