Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Katolikus könnyűzenei fesztivált rendeznek a hétvégén

Apostag - Idén is megrendezik az országos keresztény könnyűzenei fesztivált a Bács-Kiskun megyei Apostagon; a pénteken kezdődő, XVI. Ladik fesztivál védnökségét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és Beer Miklós váci püspök vállalta – közölte Valaczka János szervező, a Ladik Ifjúsági Egyesület elnöke.
Mint mondta, az 1996 óta minden évben megrendezett ingyenes fesztiválon, amelyre összesen mintegy ezer embert várnak, fellépnek majd rap, hard rock, blues és funky stílust játszó zenekarok, előadók is. Velük szemben kifejezetten az az elvárás, hogy keresztény mondanivalójú szövegeket adjanak elő a dalokban – hangsúlyozta. A szervező rámutatott: a program jó találkozási lehetőség a keresztény szellemiségű fiataloknak, akiket felekezeti megkötöttség nélkül várnak a rendezvényre.

Az eseményt pénteken református istentisztelet, valamint – a szervezésbe besegítő szalézi szerzetesek közreműködésével – katolikus szentmise nyitja meg. A színpadon először a helyi Ladik zenekar lép fel, őket követi a Budapestről érkező PannonVox, a Só, a Mohai György Band és a Borka Band. A teaházban péntek este a lajosmizsei Jászok együttes táncházába várják a fiatalokat.

Szombaton délben Czár János plébános mutatja be újmiséjét a fesztivál keretein belül, majd a Hetvenszer hétszer zenekar zenél. Szintén ezen a napon az egykori zsinagógában Tóth Tamás katolikus pap tart előadást Istenképek, majd Varga Attila, a Boanergész együttes vezetője és a budapesti Margit körúti ferences templom ifjúsági csoportjának vezetője „Keresztény" bálványok? címmel.

Ugyancsak szombaton lép színpadra az Orbi és az EHUP zenekar, valamint Csiszér László és a Last Chance Band. A nap végén az érdeklődőknek lehetőségük nyílik a szaléziak által vezetett virrasztáson való részvételre – sorolta a programokat Valaczka János. Hozzátette: vasárnap Bábel Balázs celebrál szabadtéri érseki szentmisét, lesz evangélikus és református istentisztelet is, valamint közös zenélés Varga Attilával. A fesztivál teljes időtartama alatt úgynevezett szalézi oratórium várja az érdeklődőket, ennek keretében csocsó- és asztalitenisz-bajnokságot is rendeznek – mondta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma sem kell strandolni mennünk

Csütörtökön is folytatódik az őszies időjárás. Kiadós esőre, és a sokéves átlagnál 5-6 fokkal hűvösebb időre van kilátás. Tovább olvasom