Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Kecskemét lendíthet az egész magyar gazdaságon

Az elemzők gazdasági stagnálást várnak jövőre, számításaik szerint egyedül az új kecskeméti Mercedes-üzem billentheti pozitívba a növekedési értéket - mondta Barcza György.
A Magyar Bankszövetség és a kormány közötti megállapodás a devizahitelesek helyzetét javító mentőprogramjáról reális tervet vázol – mondta Barcza György a Kossuth Rádióban. A banki elemző Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtöki bejelentéseivel kapcsolatban a 180 percben hangsúlyozta: jelentős könnyebbséget jelent az embereknek a terhek megosztása, az egyezség a bankok veszteségeit is csökkenti, de azt több évre elnyújtja.

A költségvetés újraszámolása kapcsán Barcza György azt mondta, a 320 milliárdos kiigazítás, illetve a meghagyott 100 milliárdos tartalék az elemzői várakozás szerint kis szerencsével elég lehet a büdzsé egyensúlyban tartásához. Azt azonban nehéz megjósolni, hogy 2012 közepén milyen lesz a gazdasági helyzet, mert az euróövezet helyzete bizonytalan, fejlődési kilátásai nehezen előre jelezhetőek.

Magyarország tekintetében a kormány által várt fél százalékos gazdasági bővülés kapcsán Barcza György azt mondta, az elemzői várakozás ennél kisebb, nulla százalék, és van rá esély, hogy a növekedési érték negatív tartományba csúszik. Ezt több tényező befolyásolhatja, például a kecskeméti Mercedes-beruházás, szakértők szerint ez az egyetlen tétel, amely pozitív előjelű növekedést eredményezhet a gazdaságban. Van azonban több negatív kockázati tényező is, így az euróválság és a hazai bankok helyzete- tette hozzá az elemző a 180 percben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

750 ezret vittek el egy mizsei lakásból

Betörtek egy lajosmizsei lakásba csütörtök reggelt. Tovább olvasom