Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Kecskeméten debütált az új B-s Mercedes - galéria

Péntek este a Hovány Automotive szalonjában hivatalosan is bemutatták az új B osztályú Mercedest, amelyet 2012 tavaszától Kecskeméten gyárt majd a német gyáróriás.
Látványos show-műsor keretében mutatták be Kecskeméten az új B osztályú Mercedes modellt, amelyet a jövő évtől a Hovány szalontól alig egy kilométerre található kecskeméti Mercedes gyárban gyártanak majd. A B osztály mellett az új M-es modellt is megcsodálhatta a mintegy száz meghívott. A tegnap esti rendezvény egyfajta VIP bemutatóként funkcionált, ahol a helyi politikai és gazdasági élet meghatározó személyiségeivel találkozhattunk, de feltűnt példuál Tomiszlav Szivics a KTE-, illetve Sztojan Ivkovics, a KKSE vezetőedzője is.

Hovány Mercedes köszöntője után Balogh József szalonvezető mutatta be – először csak egy kivetítőn - a két új modellt, melynek keretében aprólékosan beszélt az új B-s és M-es autó technikai paramétereiről is. Ezt követően látványshow közben begurult a terembe az új B-s Merci, melyet Frank Klein vezetett, mellette pedig az a Németh Gábor ült, aki tagja volt az új modell tervezőcsapatának, és nem mellékesen most először ülhetett be az általa tervezett autóba. A fények és a füst árnyékában hamarosan begurult az impozáns látványt nyújtó M-es modell is, amelyet a Mercedes-Benz Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója, Ingo Fröhlich navigált a közönség elé.

A kecskeméti Mercedes VIP bemutatója - GALÉRIA

A két szürke színű autót ezt követően a vendégek vették birtokba. Benn a szalonban még csak ülőpróbát vehettünk, illetve kivülről csodálhattuk meg a két járművet, a bejárat előtt azonban mindkét típus tesztautója beindítva várta a próbaútra vállalkozókat. Mi közben Németh Gábor tervezővel váltottunk néhány szót, aki elmondta, ő személy szerint a B-s Mercedes karosszériájának tervezőcsapatában dolgozott. - Egy ilyen új modell összesen 7 évig készül a Mercedesnél - avatott be a kulisszatitkokba a fiatalember. - Két év az előkészítés, két év a tervezés, majd három év a finomítások, összerakás. Ennek az autónak a sajátossága az volt, hogy egyterű létére egy sportos autót kellett megterveznünk, ami véleményem szerint sikerült is. Jelenleg is tagja vagyok egy autó tervező csapatának, de erről egyelőre nem nyilatkozhatunk semmit - mondta Németh Gábor tervező.

Közben sorra próbálták ki a két kiállított járművet a megjelent hírességek. Tomiszlav Szivics kedvünkért pózolt egyet a kecskeméti Mercedesszel, közben Sztojan Ivkovics elmondta, hogy elnyűgözte a bemutató, majd arra kérdésünkre, hogy el tudná-e képzelni magát egy ilyen Mercedesben csak annyit válaszolt: Ki nem?

A kecskeméti Mercedes VIP bemutatója - GALÉRIA

Hovány Márton szalontulajdonos, az est házigazdája így értékelte a rendezvényt: - Nagyon büszke vagyok a csapatra, kiemelve Balogh József szalonvezetőt, hogy egy ilyen nem mindennapi színvonalú bemutatót szervezett. 20 éve mutatunk már be új autókat, de ilyen látványos bemutatónk még nem volt. Az már csak hab a tortán, hogy a Mercedes vezetői is agyondicsértek - tette hozzá mosolyogva az üzletembert, akit arról is megkérdeztünk, milyen jövőt jósol az új b modellnek: - Már most is nagy sikere van az autónak, ami a jövőben biztosan tovább nő majd. Egy rendkívül szép, és jól felszerelt autó áll előttünk, rengeteg alapextrával, EURO 6-os motorral, aminek véleményem szerint igen kedvező is az ára. Mi kiemelt mennyiséget kaptunk az első szállítmányból, de máris jól állnak az eladások - árulta el Hovány Márton.

Az új modelleket szombaton mindenki személyesen is megtekintheti a Hovány Autószalon Szent László körúton található kereskedésében, reggel 9 és 16 óra között. A péntek esti tapasztalatok alapján elmondhatjuk, mindenképp érdemes személyesen is megcsodálni új büszkeségünket, a kecskeméti Mercedest!

Olvasóink írták

  • 2. Dorci79 2011. november 20. 06:35
    „Ha már kecskeméti Merci, és 2012 tavaszától gyártják nálunk, ezk honnan jöttek, a jövőből??”
  • 1. 620829 2011. november 19. 12:37
    „Továbbra is tartom-hogy egy célkereszt nem ér meg nekem majd 3 milla felárat.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az M5-ösön fosztogattak

Elloptak egy 250 ezer forint értékű áramfejlesztőt az M5-ös autópályáról csütörtök este. Tovább olvasom