Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Kecskeméti kórusvezető kapta a MOL Tehetséggondozásért Díjat

Kecskemét - Ismét nyolc tanár, illetve edző áldozatos munkáját díjazta a MOL Új Európa Alapítványa, amelynek keddi ünnepségén bemutatták az alapítvány új jószolgálati nagykövetét, Ónodi Eszter színművészt, a Katona József Színház tagját.
A díjat a Szépművészeti Múzeum barokk termében Durányik László kecskeméti kórusvezető, Endrész Gyöngyi miskolci kémiatanár, Kiss Géza budapesti matematikatanár és Megyimóreczné Schmidt Ildikó pécsi zongoratanár vehette át.

A sportszakemberek között Halla Péter budapesti párbajtőredző, Herpai József szegedi sakkedző, Horváth Árpád tatabányai kézilabdaedző és Király István budapesti kick-box edző részesült az elismerésben.

A növendékektől, szülőktől és a kollégáktól több mint ezer jelölés érkezett a 2012. évi díjakra. A MOL Tehetséggondozásért díj egyben erkölcsi és anyagi elismerés: értéke személyenként 500 ezer forint.

"Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz. Az elismerésben részesülő négy tanár és négy edző tökéletesen képviseli mindezt, jobb szakembereket elképzelni sem tudok a gyermekek és a jövő nemzedéke számára. Erre a példamutatásra pedig ma óriási szükség van" - emelte ki Somlyai Dóra, a 2006 óta működő Új Európa Alapítvány kurátora a díjátadón.

Durányik László 1995 óta tanít a kecskeméti Kodály Iskolában, ahol megalapította és jelenleg is vezeti a Miraculum gyermekkart, az Aurin leánykart és a már leérettségizett lányokból megalakult Aurin nőikart.

Endrész Gyöngyi kémiatanár 28 éve tanít a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. Eddig négy tanítványa vett részt a Nemzetközi Kémia Diákolimpián. Részt vett a kétszintű érettségi kidolgozásában, társszerzője és lektora érettségire felkészítő tankönyvnek és feladatgyűjteménynek.

Kiss Géza matematikatanár 2009 óta a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanára, 2010-től vezetőtanára. Elhivatott személyisége páratlanul ösztönzően hat a matematikát megismerni és felfedezni vágyó gyerekekre - méltatta az alapítvány.

Megyimóreczné Schmidt Ildikó zongoratanár csaknem 30 éve tanít a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában, 2010-óta pedig a Pécsi Művészeti Gimnáziumban és Szakközépiskolában is.

Halla Péter vívóedző 1975 óta foglalkozik utánpótlás-neveléssel, 2003 óta a Vasas edzője. Az egyesület párbajtőr szakágának vezetése mellett a budapesti Bocskai István Általános Iskolában tart tantervben szereplő vívóórákat.

Herpai József sakkedző több mint 25 éve tanít matematikát és sakkot a szegedi Tisza-parti Általános Iskolában. Ő volt első edzője Lékó Péter nagymesternek, valamint Papp Petra női nagymesternek.

Horváth Árpád a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola testnevelő tanára, 33 éve ismerteti és szeretteti meg a diákokkal a kézilabdázást.

Király István kick-box edző a magyar felnőtt és az utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya. Ő karolta fel többek között a háromszoros

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lajosmizsén maradt a járóbeteg szakellátás

Nem adta át állami kézbe a város járó beteg szakellátását Lajosmizse. Tovább olvasom