Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Keserű csoki: Borzadály az Irinyi utcában

Kecskemét - Égnek álló vasak, mocskos beton, égésnyomokkal tarkított méretes lyuk az egykori homokozó és csúszda helyén. Nem csak gusztustalan. Rendkívül életveszélyes.
Az Irinyi utca 42. számú tízemeletes mögött hatalmas, fákkal övezett füves rész terül el. Ha az ember arra jár, madárcsicsergést hall. Pompás a délelőtti fény és árnyék játéka. Nem úgy a gyerekeké. Azt gondolná, ez a lakótelepi gyerekek kánaánja. Egészen addig, míg be nem sétál a fák alá, ahol egykoron a szebb napokat látott zöld színű csúszda nyaldosta a homokot.

Nem egyik napról a másikra ment tönkre. Évek kellettek hozzá. Eleinte csak ritkult a csúszda fellépőjének deszkázata, aztán végül teljesen eltűnt. A fa az enyészeté vált, a vas és a műanyag kitartott. Egy darabig. Aztán valaki balesetveszélyessé nyilvánította, és elszállították. Maradt a homokozó, és az azt körülvevő, vasból készült minikerítés. Aztán a homok is eltűnt. A vas meg csak próbálkozik vele. Így alakulhatott ki a jelenlegi állapota.

Életveszélyes az Irinyi utcai eljátszott tér - KÉPGALÉRIA

Tartóvasak állnak ki a földből, a díszítésből megmaradt darabok tűhegyes fogakként meredeznek ezer felé. A homok helyén feketéllő égésnyomok alapján úgy tűnik, mintha valaki jó nagy tüzet gyújtott volna, hogy az egész ocsmányságot eltüntesse. Persze nem sikerült neki. Az itt lakó kisgyerekes szülők rémálmává vált az egykori játszótér.

El sem akarom képzelni, ahogy egy – nem a környéken lakó család – félhomályban arra téved, vagy egy ott lakó anyuka, apuka egy pillanatra nem néz csemetéjére, a gyerekek előre szaladnak, mert az a nagy, zöldellő tér a fák lombjai alatt olyan hívogató, és a tátongó gödör szélén meredező vaskígyó felszisszen, majd támadásba lendül...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

17 afrikai határsértő nyomorgott a kisbuszban

17 külföldi határsértő került elő annak a kisbusznak a rakterőből, amelyet Kelebiánál kapcsoltak le a határrendészek. Tovább olvasom