Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Két éve küzd a halálos kórral a focistalány - interjú

Korábbi NB I-es női labdarúgó interjúalanyunk még csak egy 16 éves, élettel teli fiatal lány volt, amikor kiderült róla: agydaganata van.
Azóta 2 év eltelt; a kockázatokkal teli műtét után is, személyisége hihetetlen derűről és élni akarásról tanúskodik. Egy olyan fiatallal beszélgettünk álmokról, életről és halálról, aki valóban éli az életet.

Evelin egy Kecskemét közeli kis faluban éli az életét testvéreivel, és édesanyjával. Az olyan családokra, mint az övék - mondjuk, hogy harmonikus. Látogatásunk alkalmával is meglepően zsongó volt a lakás, minden sarokból gyermekkacaj, és szívélyes fogadtatás üdvözölt minket. Érdekes, hogy azok az emberek mindig tudnak nevetni, akiknek inkább a sírásra lenne okuk, még fordítva ez nem állapítható meg.

- Pontosan mit diagnosztizáltak nálad az orvosok, ami miatt abba kellett hagynod a focit?
- 2009-ben derült ki, hogy agydaganatom van.

- Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy nagy a baj?
- Először fel sem fogtam. Tudtam, hogy tovább kell csinálni az életet addig, még meg nem műtenek, és minden mehet tovább. Igaziból nem is érdekelt. Műtét előtt, amikor megkaptuk a papírt, alá kellett írni anyának, hogy mivel jár a beavatkozás kimenetele, ott volt nagy betűkkel, hogy „halállal". Akkor tört el minden és akkor fogtuk fel úgy igazán, hogy miért vagyok én ott. Később, a műtét után épültem fel, és csak az lebegett előttem, hogy minden jó lesz, meg fogok gyógyulni, és visszamegyek focizni.

- És hogy érzed most magad fizikailag?
- Fizikailag nem jól, sokszor van erőelhagyásom, érzem azt, hogy már nem bírom azt az iramot, amit eddig bírtam. Ugyanakkor sokszor vannak pillanatnyi tudatvesztéseim és rosszulléteim is.

- Fájdalmaid vannak?
- Nagyon erős fej fájdalmaim szoktak lenni, de mindig leküzdöm. Gyógyszert sosem veszek be.

Evelin nem gondol a halálra, élni akar.
Evelin nem gondol a halálra, élni akar.

- Az erős fájdalmak ellenére sem?
- Így igaz. Minden fejben dől el.

- Lelkileg hogyan érzed magad?
- Most megfogtál…

- Nagyon erősnek tűnsz, azért kérdezem.
- Az igazat megvallva azt mutatom, hogy erős vagyok, de belül nagyon gyengének érzem magam. Sokszor hagy el e lelki erőm. Olyankor elvonulok, csendben leküzdöm, kisírom magamból a fájdalmat.

- Honnan van erőd ezt az egész helyzetet ilyen méltóságteljesen viselni?
- Az élni akarásból. Ennyi a titkom.

- Volt–e már olyan, hogy nagyon elkeseredtél - milyen gyakran van az, hogy el kell vonulnod, sírnod kell stb...?
- Valójában nem sokat van, mert itt vannak körülöttem a testvéreim, akik tartják bennem a lelket. Tudom, hogy lesz vizsgálat, tisztában vagyok azzal, hogy nem jók a kilátásaim, de én úgy fogom fel, hogy pozitív eredménye lesz ennek a helyzetnek, és meg fogok gyógyulni.

- Egy ilyen komoly és érett személyiség, mint Te, hogyan gondol az elmúlásra?
- Nem szoktam rá gondolni. Anyukám mesélte, hogy egyszer gondoltam rá, amikor toltak a műtőbe. Akkor azt mondtam neki: „ Jól nézzél meg, mert lehet, hogy most látsz utoljára"

- És anyukád erre mit mondott?
- Akkor kiborult, és nagyon sírt.

- Ez azt hiszem természetes reakciója ebben a helyzetben egy anyának. Az óta nem szoktál erre - a halálra - gondolni?
- Nem, soha nem szoktam rá gondolni. Tudom, hogy meg fogok gyógyulni, a szeretteim közt leszek, és látom a kicsik felnövését.

- Jelenlegi állás szerint mi a prognózis az egészségi állapotoddal kapcsolatban? Mit jósolnak az orvosok?
- Jelenlegi diagnózisom az agykamra rosszindulatú daganata, és a központi idegrendszer bizonytalan működése.

- További műtétre esetleg kerül sor?
- Ezt biztosan még nem tudjuk, csak azt, hogy van valami a fejemben, de hogy nő – e vagy mozog, tehát hogyan viselkedik, az egyelőre nem ismert.

- Akkor most várakozó állásponton vagytok?
- Pontosan. Utolsó konzultációnk alkalmával az orvosom azt mondta, hogy akkora a további műtétek kockázata, hogy ő nem vállalja a felelősséget.

- Mit gondolsz arról a megállapításról, hogy a gyógyulásba vetett hit már fél sikert, azaz fél - gyógyulást jelent?
- Ez szerintem abszolút így van. Ha az ember meg akar gyógyulni, akkor meg is fog. Ez olyan, mint amikor valamit nagyon el szeretnél érni és küzdesz érte, harcolsz, hogy a legnagyobb gyötrelmek árán is elérhesd. A végén biztosan eléred, mert akartad, és az öröm annál nagyobb lesz, minél nehezebben jutottál el a célig.

- Igazi élet - tanító vagy ilyen fiatalon! Mesélj az álmaidról a jövőre nézve!
- Nem sok álmom van, mert mindenem megvan, ami a boldogságomhoz kell.

- Ha mégis meg kellene nevezned néhány dolgot?
- Akkor: első a foci, ez a mindenem. Másodsorban a teljes gyógyulás, és ez a kettő összefügg. Ha egészség van, akkor mindened megvan.

Mindezek után eltörpülnek olyan kérdések, mint a gazdasági válság, vagy a gázolaj drágulása. A hétköznapokban sokan csak a negatívumokat vesszük észre, és nem értékeljük az egészséget, a családunkat, vagy a párunkat, vagyis mindazt a pozitívat, amink van. Természetesnek vesszük, hogy az a mienk, de ha átmenetileg is valamelyik körülmény megszűnik létezni, azonnal lázadozunk a helyzet ellen. Bizonyos dolgok - mint ez a történet is - ébresztenek rá, hogy nem feltétlenül adatik meg mindenkinek minden, de ami megadatatott, azt értékelnünk kell, mert az élet bármikor elveheti tőlünk.

Olvasóink írták

  • 9. smalltown 2012. február 14. 02:52
    „Kitartast es teljes gyogyulast !!”
  • 8. paris12 2012. február 13. 15:31
    „Itt a helyed az életben. Csak a jó dolgok számítanak. :)”
  • 7. jtozso 2012. február 13. 13:22
    „Hol fociztál Evelin,A szentesi női foci rajongók érdeklődnek.
    Látszik nagyon erős akaratú és nagyon jól gondolkodó lány vagy,hidd el meg fogsz gyógyulni - HAJRÁ EVELIN!!!!!!!!!!!!”
  • 6. Manitu007 2012. február 12. 18:01
    „Kitartást,pozitív gondolkodást s mindezekhez erőt kívánunk neked!Hasonlókkal küzdünk mi is párommal,így tudjuk min mész most keresztül.Csak pozitívan, csak előre tekintve,célokat kitűzve sikerülni fog!!”
  • 5. ossian33 2012. február 12. 14:21
    „"Nem az a gazdag, akinek mindene megvan, hanem az, aki a meglévőből a legtöbbet, legjobbat tudja kihozni"

    Továbbra is sok erőt, kitartást, teljes gyógyulást!”
  • 4. freeboy 2012. február 12. 11:19
    „Ilyen történetek miatt is érdemes a gép elé ülni. Rengetegen vagyunk akik hiszünk benne, hogy meggyógyulsz ! KITARTÁST ÉS TÖRETLEN HITET A GYÓGYULÁSBAN !
    Remélem látlak egyszer egy nagy csapatban focizni !”
  • 3. imre57 2012. február 12. 11:02
    „Nagyon drukkolok neked.M E G F O G S Z G Y Ó G Y U L N I!!!!!!”
  • 2. Kafka79 2012. február 12. 09:51
    „Hajrá kislány, mindent bele!”
  • 1. Neszemetelj! 2012. február 12. 09:44
    „Sikeres gyógyulást és kitartást! Bárcsak mindenkinek ilyen lenne a hozzáállása a betegségekkel kapcsolatosan! Ezt tanítani kellene, és nem menne tönkre az egészségügy, és nem lenne ennyi egoista-önsajnáló ember magyarországon...
    Példamutató magatartás, és így van: minden a fejben dől el!
    Gyógyulj meg, mert ebből is fel lehet épülni, pont így ahogy te teszed!
    Pozitív gondolatok, optimizmus, béke és szeretet! A test öngyógyító, csak tudni kell használni!
    Hajrá!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tesco parkolóban őrültködtek az Audis fiatalok - videó

A kecskeméti Tesco áruház hó borította parkolójában rótták a köröket a helybéli fiatalok a napokban,… Tovább olvasom