Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 5°C | 12°C Még több cikk.

Kettős kifizetéssel szivárog ki a közpénz?

Közpénz nem megfelelő kezelésének vélelmezése miatt tett bejelentést az ügyészségen Kollár László, kiskunfélegyházi önkormányzati képviselő (Jobbik), és Hegedűs Lórántné, a Jobbik országgyűlési képviselője. Az erről szóló dokumentumot április 5-én, csütörtökön érkeztette a Központi Nyomozó Főügyészség.

– Nem gyanúsítunk senkit semmivel, csupán egy tényt tártunk a nyomozóhatóság elé – jelentette ki Kollár László.

A városatya elmondta, hogy egy szerződés került a birtokukba, amiben arra utaló jeleket fedeztek fel, hogy kettős kifizetés történt, azaz: ugyanazért a feladatért ugyanannak a személynek két ízben fizetett az önkormányzat. Konkrétan: a Vagyonkezelő Zrt. megalakulása után köttetett egy szerződés, amelynek értelmében a vezérigazgató egy külön, három hónapra szóló szerződéssel olyan feladatra kapott megbízást, amit megbízott vezérigazgatóként egyébként is el kellett volna látnia.

– Szeretnénk választ kapni arra, hogy törvényességi szempontból aggályos-e a nevezett szerződés. Kapus Krisztián országgyűlési képviselő érintettsége miatt a Központi Nyomozó Főügyészség az illetékes megadni a választ.

Kollár László ígéretet tett arra, hogy az ügy fejleményeiről folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt.

Olvasóink írták

  • 1. papika56 2012. április 09. 14:22
    „Ha fidesznyik az illető : akkor mindent lehet !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Körmendy László

Kalocsa - Életének 84. évében elhunyt dr. Körmendy László szülész-nőgyógyász, onkológus, sportorvos… Tovább olvasom