Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Kiskorú veszélyeztetése miatt tartóztattak le egy gimnáziumi tanárt

Kiskorú veszélyeztetése bűntett huszonnégy rendbeli elkövetésének a gyanúja miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium egy volt tanárát hétfőn a bíróság - mondta a Kecskeméti Törvényszék szóvivője kedden az MTI-nek.
Sárközy Szabolcs tájékoztatása szerint az eljárás jogellenes befolyásolásának a veszélye miatt vált szükségessé a férfi letartóztatása. A szóvivő közölte: az ügyről több információt a nyomozás érdekeire való tekintettel nem adhatnak.

Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére elmondta: jelenleg tanúkihallgatások történnek, valamint igazságügyi pszichológus folytat vizsgálatot az ügyben.

Az MTI információi szerint a Kiskunhalasi Városi Ügyészségen tett feljelentés előtt a református gimnázium fegyelmi eljárást indított a tanár ellen, akinek ezután megszűnt a munkaviszonya az iskolában.

Friss:

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 2012. február 28.-án érkezett feljelentés egy kiskunhalasi középiskolából a Kiskunhalasi Ügyészséghez. Az iratok áttanulmányozása után az ügyészség kiskorú veszélyeztetés bűntett miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Az eljárás lefolytatására a Kiskunhalas Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályát jelölte ki. A rendőrkapitányság az ügyben eddig közel 20 fiatalt hallgatott ki tanúként szülő vagy törvényes képviselő jelenlétében. A tegnapi napon gyanúsítottként hallgatták ki az iskola volt tanárát, egy 38 éves kiskunhalasi lakos férfit. Az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.
A férfi előzetes letartóztatását az ügyészség javaslatára a bíróság elrendelte.

Olvasóink írták

  • 6. LukSzkaivoker 2012. március 18. 08:54
    „Ha jól sejtem féltékeny volt rá az igazgató vagy a kollégái, mert a tanár népszerű volt a diákjai között, megtalálta velük a hangot. Szomorú, hogy így meg lehet hurcolni valakit.”
  • 5. sebajtóbiás 2012. március 14. 15:04
    „Nagyon kevés az információ. Ezért kár nekimenni az egyházaknak jelen esetben. Ráadásul református gimi a helyszín. Érzésem szerint nincs köze az egyházi, vallásos neveléshez a történteknek. (Párt és vallási állásfoglalás nélkül írom)”
  • 4. Emberségetavilágnak 2012. március 14. 11:37
    „Ez a cikk épp olyan, mint a szedd magad mozgalom, azt rakod a kosaradba, ami közelebb van hozzád.
    Mindenképpen történt valami.
    Lehet az is, hogy a pedagógus renitensekkel keménykedett, fegyelmezni próbált. A kiskorú csorbulni vélte a jogait, a tanár pedig megfizet, nem is akárhogy.
    Az is lehet, hogy a pedagógus helyzetgyakorlaton mutatta be a diákoknak a gruppen szex közösségformáló és személyiségfejlesztő hatását.
    Mondom én, alapjaiban reng minden.”
  • 3. klj-54 2012. március 13. 18:38
    „@3. 9349779
    Én ismertem egy Embert, Grősz Józsefnek hívták.
    És sajnos sok hitvány papot is megismertem életem során.
    Helyhiány miatt nem írom le a véleményem.”
  • 2. klj-54 2012. március 13. 14:30
    „Hatalmas hibát vétett az MTI!
    Bedobott egy bulvár témát feleslegesen a köztudatba érdemi információk nélkül.
    Persze értem én azt, hogy a kormány szerencsétlenkedéseiről el kell a figyelmet terelni, de pont egy ilyen síkos témával?”
  • 1. racionalitás? 2012. március 13. 13:52
    „hát érdekes téma....a hagyományos értelemnben vett vallás alapjai így is remegnek....élje ki magát..---..HA IGAZ A DOLOG ÉS VILÁGI AZ ILLETŐ----MÁSHOL....HA MEG .....de azt nem is merem tolmácsolni---”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Komoly károkat okozott a fagy Bács-Kiskunban

Az első kárbejelentések alapján a februári kemény hideg jelentős veszteségeket okozott a szőlő- és gyümölcsültetvények egy részében. Tovább olvasom