Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Kivételes lehetőség: akár a Mercedesnél is tanulhatnak a kecskeméti GAMF-osok

Kecskemét - 2012 szeptemberétől már választhatnak a Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Járműmérnöki alapszakának hallgatói: a Mercedes vagy a Knorr-Bremse gyárában szeretnének-e gyakorlati oktatást kapni.
2012 szeptemberétől a Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Járműmérnöki alapszakán duális rendszerben is megindul az oktatás: amennyiben erre az alapszakra nyer felvételt, akkor a hagyományos felsőoktatási képzési rendszertől eltérő, gyakorlatorientált, úgynevezett duális képzési formában is folytathatja tanulmányait – mindezt csütörtök délelőtt jelentették be hivatalosan is a Kecskeméti Főiskolán. Ez a képzési rendszer attól duális, hogy a gyakorlati oktatás a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán kívül – a képzési időnek közel a felében –, egy iparvállalatnál zajlik. A 2012 szeptemberében induló járműmérnöki alapszak duális képzésében két multinacionális vállalat közül választhat: egyikük a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., míg a másik a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. A tervek szerint a jövőben bővítenék is a cégek körét.

Dr. Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdaság Minisztérium jogi és

Jelentkezés:

a kiválasztott iparvállalat internetes felületén:
Mercedes-Benz: http://wwww.mercedes-benz.hu/karrier/dualis.
Knorr-Bremse: http://www.joinus.hu

koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta, nagy örömükre szolgál, hogy egy ilyen bejelentés kapcsán Kecskemétre jöhettek. Köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a diplomások kezébe a jövőben nem egyszerű diplomát kell adni, hanem olyat, amivel valós tudással, gyorsan el tudnak helyezkedni a munkaerő piacon. - A kormány támogatja a duális képzést a felsőoktatásban is, a német példa alapján. Erre a gazdasági és piaci kapcsolatok remek alapot teremtettek. A duális képzés lesz az a modell, amely jelentős előrelépést jelenthet nem csak az oktatásban, hanem a munkaerő piacon is. A duális képzés szolgálja minden abban részt vevő fél érdekét, illetve nincs összeütközési pont – mondta az államtitkár a GAMF karon tartott eseményen.

Szeptembertől akár a Mercedesnél is tanulhatnak a kecskeméti főiskolások - GALÉRIA (Fotók: Nagy László)

Kecskemét polgármestere, dr. Zombor Gábor szintén üdvözölte a főiskola és a két multinacionális cég együttműködését. – Amikor 2008-ban a Mercedes bejelentette a gyár építését úgy gondoltuk, hogy nem csupán egy építkezés lesz, hanem gyökeres változást hoz a város életében. Rendkívüli fontosságú volt a megfelelő szakképzettségű munkaerő biztosítása, amiben az önkormányzat egyfajta katalizátori szerepet vállat, és sikereket is elértünk. A középfokú szakképzést már sikerült duális formában elindítani Kecskeméten, de tudtuk, hogy a város jövője szempontjából kiemelkedő fontosságú a felsőoktatás megfelelő szintű átalakítása. Jövőbeli feladatunk a nem itt végzett szakemberek idecsábítása lesz, ennek érdekében szerdán megállapodtunk a megyei kormányhivatallal, hogy közös erővel igyekszünk a munkaerő biztosítását megteremteni. Kívánom, ez a mai megállapodás jelentse a Kecskeméti főiskola legújabb aranykorát – zárta beszédét Kecskemét polgármestere.

Dr. Danyi József, a főiskola rektora csak egyetérteni tudott a polgármester utolsó mondatával, mint fogalmazott, ezért dolgoznak. – Mindig is a gyakorlat orientált képzésre törekedtünk, mert szolgálja a diákok és a társadalom érdekét is. Ezt igyekszünk megtartani a jövőben is.

Ulrich Jäger, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. HR vezetője arról tájékoztatta a delmagyar.hu-t, hogy a céghez eddig több, mint 150 online jelentkezés futott be. Hamarosan átvizsgálják majd az összes pályázót, megfelelnek-e az előírt feltételeknek.

Szeptembertől akár a Mercedesnél is tanulhatnak a kecskeméti főiskolások - GALÉRIA (Fotók: Nagy László)

A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: a gyakorlatorientált/duális típusú képzésre jelentkezőknek két szűrőn is keresztül kell menniük, hogy felvételt nyerhessenek. Részt kell venniük a cégek kiválasztási folyamatában és jelentkezniük kell a felsőoktatási felvételi eljárásban a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának járműmérnöki alapszakára. A gyakorlatorientált/duális típusú képzésben csak az vehet részt, akit a vállalat kiválasztott és felvételt is nyert a járműmérnöki alapszak nappali tagozatára. A járműmérnöki alapszak nem csak duális formában indul, tehát ha a jelentkezőt a cégek nem választották ki, sikeres felvételi esetén a hagyományos főiskolai alapszakon kezdheti meg tanulmányait.

A duális képzésről

A gyakorlatorientált/duális típusú képzés két lényeges pontban különbözik a hagyományos főiskolai alapképzéstől. Másképpen alakul az oktatási félévek felépítése: míg a hagyományos alapképzésben a 15 hét szorgalmi időszakot 5 hét vizsgaidőszak követi, a páros félévek után pedig nyári szünet van, addig a gyakorlatorientált/duális típusú képzésben minden szemeszterben a 10 hetes szorgalmi időszakot 5 hetes gyakorlat követi, majd ezután következik a 4 hetes vizsgaidőszak. A hagyományos értelemben vett nyári szünet lerövidül, mert a nyári vizsgaidőszakot követően újabb 6 hetes gyakorlat következik, ami után négy hét szabadság jár. A hallgató a képzési alatt jelentős időt tölt a vállalatnál – meghatározott időbeosztással, ugyanúgy, mint minden munkavállaló –, és a cégtől pénzbeli juttatást kap: ez a másik lényeges különbség.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűzesetek Bács-Kiskunban

Kecskemét - Több kisebb tűzeset is történt az elmúlt napokban Bács-Kiskun megye területén, melyek… Tovább olvasom