Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 5°C | 12°C Még több cikk.

Kocsis Tibor leénekelte a zsűri fejét az X-Faktorban

Drámai estén vannak túl az X-Faktor énekesei: a versenytől Demes Tamás búcsúzott könnyek között. Kocsis Tibor tökéleteset énekelt, és az Apollo23 is kezd magára találni.
Geszti Péter csapatai közül elsőként az Apollo23 lépett színpadra a Blue All Rise című slágerével. Keresztes Ildikó szerint óvatosan indult a produkció. A zsűri egyetlen női tagja azt tanácsolta a fiúknak, menjenek el Feróval könyvtárba, hogy még jobban felszabaduljanak.

Malek Miklós szerint kicsit döcögött az előadás, ezzel Feró is egyetértett és hozzátette, hogy félti a lányait az Apollo23-as fiúktól. Nos, Feró félelmének lehet némi alapja, hiszen a három fiatal srácnak igencsak ravasz a mosolya.

Kocsis Tibor tökéletesen énekelt az este folyamán. Ahogy a mentorok fogalmaztak, végre sikerült kihoznia magából az állatot, amit a kezdetektől vártak tőle. Malek Miklós azzal segített mentoráltjának, hogy elvitte sportolni, majd addig-addig énekeltette vele a dalát, míg Tibi igazán be nem pöccent.

Az Apollo23 egyelőre megállíthatatlan.
Az Apollo23 egyelőre megállíthatatlan.

Az énekes megvadította közönségét a Queen Somebody To Love-jával. Geszti szerint Tibi a rock ’n’ roll angyala lett, és szombat este megmutatta, hogy nagyon él. Keresztes, Feró is nagyon elégedett volt, nem beszélve mentoráról, Malek Miklósról, aki a dal közben is folyamatosan hergelte Tibit.

Az este folyamán Lil. C és Demes Tamás kapta a legkevesebb szavazatot, így ők mérkőztek meg a show végén. A párbajt ezúttal Lil. C nyerte, Demes Tamás pedig könnyek között búcsúzott a versenytől.

Olvasóink írták

  • 1. TheAZ 2011. október 23. 08:47
    „Az a hiszti, amit Keresztes levágott a párbaj végén, kritikán aluli volt. Egy ilyen hisztis, gyenge idegű ember ne legyen zsűritag.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1956. október 23-án délután melyik budapesti szobornál kezdődtek a tüntetések?

Ötvenöt éve... Akkor még nem sikerült, akkor még „csak" megmutattuk, velünk nem lehet. Hol kezdődtek a fővárosi megmozdulások? Tovább olvasom