Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Kosárlabda: Wittmann és Mészáros is meghívót kapott

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége sajtótájékoztatót tartott a magyar férfi kosárlabda-válogatott nyári programjával és tervezett keretével kapcsolatban.
A keretben két kecskeméti játékos is szerepel, köztük a fiatal Mészáros Máté is - írja a ktekosar.com.

A korábbi időszakban több vitát is generáltak a lemondások, ezért most egyértelműen meghatározták a feltételeket: ha egy játékos lemondja a válogatottságot, az 6 hónapos időtartamra szól, tehát fél évig saját klubjának(!) szakmai stábja nem számít az adott játékosra.

Idén főleg egészségügyi okok miatt történtek lemondások, pontosabban Ivkovics kapitány folyamatosan konzultált a válogatottnál szóba jövő kosarasokkal és ezen egészségügyi okok miatt hivatalosan be sem hívott többeket, hogy azok rendesen felépüljenek a nyáron: Hanga Ádám kisebb térdműtét, Lóránt Péter pedig orrműtét miatt fog hiányozni. Különleges eset Trotter Obie-é: a honosított játékmester szintén kisebb térdműtéten esett át májusban, így ő felépülése után, várhatóan július elején csatlakozik a kerethez. Somogyi Gergely idén is megméreti magát az NBA Summer League-jében, amely júliusra esik – ő emiatt nem vesz részt a válogatott munkájában.

Ezek a játékosok a tervek szerint a következő nyáron már teljes mértékben rendelkezésére állnak a válogatottnak.

A szövetségi kapitány idén eltekint a szolnoki játékosok szerepeltetésétől a nagyobb terhelés okozta kimerültség miatt, kivéve Simon Balázst, aki vállalta, hogy tapasztalatával segíti a válogatott felkészülését – neki azonban ez a nyár jelenti a válogatottól való végső búcsút. Több újonc is csatlakozik a kerethez, közülük talán a legváratlanabb név a MAFC-ból induló, jelenleg az NCAA-ben pallérozódó, magyar-amerikai kettős állampolgár Rosco Allen, aki korábban még nem szerepelt utánpótlás-válogatottként sem magyar színekben.

A keret minden játékosa gesztus mértékű napidíjat kap, ezen felül teljeskörű biztosítást köt a játékosokra a szövetség. Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány elmondta: a válogatott kapui nyitva állnak, a csapat minden edzése nyilvános lesz - írja a Kecskeméti tv.

A szakmai stáb összetétele:

Szövetségi kapitány: Sztojan Ivkovics
Csapatvezető: Horváth Péter
Edzők: Pór Péter, Goran Miljkovics
Gyúró: Polster Péter
Csapatorvos: Dr. Téglásy György
Technikai vezető: Plézer Gábor

A keret:

Hátvédek:
Simon Balázs, Wittmann Krisztián, Trotter Obie, Mészáros Máté, Simon László, Kovács Péter.

Bedobók: Vojvoda Dávid, Gáspár Dávid, Szabó Zsolt, Ferencz Csaba, Tóth Norbert, Kerpel-Fronius Balázs, Rosco Allen.

Centerek: Keller Ákos, Juhos Levente, Tóth Ádám, Tóth Gergely.

Felkészülési időszak:

2013. június 24 – július 7. edzőtábor Zalakaroson
2013. július 7. felkészülési mérkőzés Romániával Kecskeméten, majd a felkészülés ott folytatódik
2013. július 18-22. az ausztriai Oberwartban nemzetközi torna Magyarország, Ausztria és Bulgária válogatottjainak részvételével
2013. július 27. felkészülési mérkőzés Ausztriával Sopronban

Selejtezősorozat:

2013. augusztus 1. Fehéroroszország-Magyarország
2013. augusztus 4. Magyarország – Szlovákia (Sopron)
2013. augusztus 10. Magyarország – Fehéroroszország (Kecskemét)
2013. augusztus 13. Szlovákia – Magyarország

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KTE: Rafael Burgos elmondta, nem Kecskeméten folytatja

Rafael Burgos, egy salvadori lapnak nyilatkozva elmondta, biztosan nem Kecskeméten folytatja pályafutását. Tovább olvasom