Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Közel a Hold: megnézhetjük, tényleg sajtból van-e

Kecskemét – Különleges teliholdnak örülhetünk ma este, ugyanis a Föld állandó kísérője tizennyolc év óta most van a legközelebb bolygónkhoz.
Teliholdkor a Föld irányából világítja meg a Nap a Holdat. Ha a három égitest – a Nap, a Föld és a Hold – teljesen egy vonalban helyezkedne el, akkor még bolygónk árnyékát is megszemlélhetnénk a Holdon. Ebben az esetben azonban ezt a jelenséget nem láthatjuk, most csak a 2011-es év legnagyobb teliholdjának lehetünk szemtanúi, ha ma este az égboltra pillantunk, ugyanis a Föld állandó kísérője több mint 7 százalékkal lesz közelebb bolygónkhoz a megszokottnál.

– Évek óta nem volt ilyen közel a Földhöz a Hold, ennek ellenére ez nem egy rekordközelség, ahogyan azt sokan állítják – figyelmeztet E. Kovács Zoltán, a Kecskeméti Planetárium igazgatója. – Mivel a Hold nem tökéletes körpályán mozog, ezért előfordul, hogy néha közelebb, néha távolabb van tőlünk, és a keringési pályáját is viszonylag könnyen befolyásolják a nagyobb égitestek, így a legkisebb távolság sem mindig ugyanannyi. Azonban nagy eltérések nincsenek. Átlagos távolsága a Földhöz képest 384.410 kilométer, ami most 356.575 kilométerre csökken le. A Hold este 20.16-kor lesz a legközelebb a bolygónkhoz.

A Holdat most közelebbről szemlélhetjük.
A Holdat most közelebbről szemlélhetjük.

Arra a kérdésünkre, hogy szabad szemmel nagyobbnak látszik-e a Hold ma este, a csillagász arra hívja fel a figyelmünket, hogy nem szabad megfeledkezni az optikai csalódás tényéről: amely szerint, ha alacsonyan, vagyis a látóhatár közelében szemléljük a Holdat vagy a Napot, az mindig nagyobbnak látszik, mert olyankor különböző tereptárgyakhoz tudjuk őket viszonyítani. – A Hold átlagosan 30 Föld átmérőnyire van tőlünk, most ez a távolság 28 Föld átmérőnyire csökken, így valamivel nagyobbnak látszik majd a Hold, de nem lesz feltűnően nagyobb – mondja a kecskeméti Planetárium igazgatója.

A szuperholdnak is kikiáltott jelenségről E. Kovács Zoltán azt mondja, csillagászati szempontból nincs különösebb jelentősége. Az interneten keringő rémhírekkel ellentétben, a Hold nem okoz természeti katasztrófákat. – A Hold tömegvonzásának következtében alakul ki az árapály jelenség a Földön, amely nemcsak a vízre, hanem a földkéregre is vonatkozik, de nem okoz földrengéseket és egyéb természeti katasztrófákat, legfeljebb segíti, hogy hamarabb felszabaduljanak a földkéregben felgyülemlett rugalmas feszültségek – árulja el a kecskeméti csillagász.

Olvasóink írták

  • 9. Wagnerúr 2011. március 19. 16:59
    „Ennyire közel lesz? A X. emeleten lakom. Este menjek a mélyebben fekvő rokonokhoz a VI.-ra? :D”
  • 8. rt0831 2011. március 19. 15:57
    „Szerintem is sajtból van,de én az egeret szeretném látni amely a lyukakat csinálja.”
  • 7. jozko 2011. március 19. 12:27
    „A Föld domborzati viszonyaival is számolva Kecskemét tengerszint feletti magassága nagyobb-
    ergó közelebb esik a Holdhoz mint a mélyebben fekvő Szeged...
    Mindez változó, ha számolunk a Föld tengely körüli forgásával is.

    Remélem, elég érthetetlen!
    Sajt ügyben biztos forrásnak az egerek véleménye a mértékadó...”
  • 6. EAM 2011. március 19. 12:23
    „Hogy a Hold sajtbol van, az tuti!

    Mar Demjen Ferenc is enekelt rola.
    (en hiszek neki)”
  • 5. demeterkornel 2011. március 19. 11:49
    „Pedig azt hittem, hogy annyira közel lesz, hogy meg is lehet majd kóstolni. :-)
    Amúgy ez miért kecskeméti hír? Oké, hogy a Kecskeméti Planetárium igazgatója beszél benne, de a Hold közelsége gondolom nem csak Kecskemétet érinti. :-)”
  • 4. Amati 2011. március 19. 09:44
    „akkor basszus mégsem tudjuk meg, hogy sajtból van-e?”
  • 3. Krampampuli 2011. március 19. 09:12
    „TomTaylor 2011.03.19. 07:52

    - látod ez így pontosabb, de szerinted így ki olvasná el..? :)”
  • 2. dmonlájn 2011. március 19. 08:33
    „lehetne látni, ha nem lenne borult az ég:
    1906/1924 7000 -RA -DZRA BKN010 OVC020
    >időjárás 19-én 6-24 óráig (1906/1924)
    - 7000 méter látótávolság (7000)
    - gyenge eső (-RA)
    - gyenge szitáló eső (-DZRA)
    - szakadozott felhő 1000 láb (~330 méter) (BKN010)
    - borult ég 2000 láb (~660 méter) (OVC020)

    na ezek alapján tuti lehet majd látni!”
  • 1. TomTaylor 2011. március 19. 07:52
    „"- Évek óta nem volt ilyen közel a Földhöz a Hold, ennek ellenére ez nem egy rekordközelség, ahogyan azt sokan állítják - figyelmeztet E. Kovács Zoltán, a Kecskeméti Planetárium igazgatója. - Mivel a Hold nem tökéletes körpályán mozog, ezért előfordul, hogy néha közelebb, néha távolabb van tőlünk,..."

    Kár, hogy egy csillagász sem fogalmaz pontosan! Vagy nem idézték jól!!!

    A fenti megállapításokat pontosítani kellene.
    A Hold 27,3 napos keringése során 2x van Földközelben és 2 x van Földtávolban! A Hold a Föld-Hold rendszer közös tömegközéppontja körül kering, ez a tömegközéppont azonban nem a Föld középpontja, de azért a Föld belsejében található ez a képzeletbeli pont. Így lehetséges, hogy a 2 Földközelség nem pontosan azonos,de olyan kicsi ez a különbség, hogy szemmel nem érzékelhető! Ezen kívül nem tökéletes körpályán mozog, hanem egy enyhe ellipszis pályán. Éppen ezért egy keringése során 2x van közel és 2x távol. MINDEN EGYES HÓNAPBAN!
    AZT KELLENE LEÍRNI, HOGY A TELIHOLD NEM MINDIG ESIK FÖLDKÖZELBE, MINT MOST! ÍGY PONTOS.

    Ennek oka, hogy a Hold keringési ideje 27,3 nap, de ugyanabba fényfázisba csak 29,5 naponta kerül.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Édes csoki: Zöldhullám a nagykörúton

Akárki akármit mond, igenis végig lehet menni a nagykörúton úgy, hogy az ember felkapaszkodik a zöldhullámra, és meg se áll a végéig. Tovább olvasom